Közélet hírek

Közélet
Szent László király ereklyéjét is magukkal viszik a gyalogos zarándokok Nagyváradra Szent László király ereklyéjét is magukkal viszik a gyalogos zarándokok Nagyváradra
Idén május 16-19. között, nyolcadik alkalommal indult gyalogzarándoklat Gyomaendrődről Nagyváradra. Az idei út különlegessége, hogy a zarándokok, egy hátizsákban, felváltva viszik magukkal a Somogyvárról hozott Szent László ereklyét, amellyel május 18-án, szombaton Biharkeresztesre érnek. Innen indulnak majd az ereklyével Nagyváradra, az ereklye másnap látható lesz a nagyváradi Varadinum ünnepségen, együtt a Debrecen városa által adományozott virágkocsival.
⇢
Közélet
Egyelőre csak román személyiségek szobrai állnak Nagyvárad főterén Egyelőre csak román személyiségek szobrai állnak Nagyvárad főterén
Élőláncot szervez a nagyváradi városháza köré a Néppárt, hogy nyomatékosítsa, a város magyar lakossága nem mondott le a Szent László szobrának a főtéri felállításáról.
⇢
Közélet
Raktárépület épül a Magyar Református Szeretetszolgálat számára a Hajdú-Bihar megyei Ebesen Raktárépület épül a Magyar Református Szeretetszolgálat számára a Hajdú-Bihar megyei Ebesen
Az évente több tízezer kárpát-medencei rászorulót segítő Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a jövőben még magasabb szintre kívánja emelni szociális és humanitárius szolgáltatásainak színvonalát, így két korszerű logisztikai központot hoz létre, valamint három ingatlanfejlesztést hajt végre.
⇢
Közélet
Moyses Mártonnak állítanának emléket Nagyváradon Moyses Mártonnak állítanának emléket Nagyváradon
A nagyváradi Rogériusz negyedben található az az utca, amely harminc évvel a rendszerváltozás után még mindig a dán kommunista író, Martin Andersen Nex? nevét viseli. Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete "a kommunista múlt eme dicstelen maradványától úgy kívánja megszabadítani a várost, hogy egyúttal méltó ellenpárként az erdélyi magyar antikommunista mártírnak, Moyses Mártonnak állít emléket." Ennek érdekében beadvánnyal fordul Nagyvárad önkormányzatához, azt kérve, hogy az utcát önkormányzati határozattal nevezzék át.
⇢
Közélet
Világcéghez csatlakozott a Debreceni Egyetem Világcéghez csatlakozott a Debreceni Egyetem
A Debreceni Egyetem Magyarországon elsőként kötött együttműködési megállapodást a világ legnagyobb egészségügyi kutatási hálózatával, a TriNetX-el. A csatlakozásnak köszönhetően a magyar betegek nagyobb eséllyel juthatnak hozzá a legmodernebb kezelésekhez.
⇢