Közélet hírek

Közélet
Megkezdte Debrecent és Nagyváradot is érintő zarándokútját a Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsi Megkezdte Debrecent és Nagyváradot is érintő zarándokútját a Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsi
A vallási hagyományok ápolása, a határon átnyúló közösségi összetartozás és a turisztikai kapcsolatok erősítése a küldetése annak a Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsinak, amely május 5-én Somogyvárról indult el Debrecenbe, majd Nagyvárad érintésével Ferenc pápa látogatásának idején, június 1-én Csíkszeredára érkezik meg.
⇢
Közélet
A szabadság fővárosának szomszédságában ? 16. rész A szabadság fővárosának szomszédságában ? 16. rész
?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket. A következő részekben Kossuth Lajos és Nagyvárad kapcsolatát mutatjuk be.
⇢
Közélet
Kitiltatná Magyarországról Dan Tanasă bloggert az EMNP elnöke Kitiltatná Magyarországról Dan Tanasă bloggert az EMNP elnöke
Kitiltatná Magyarországról a magyar feliratok és szimbólumok ellen indított perek miatt elhíresült Dan Tanasă bloggert Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A politikus csütörtökön Nagyváradon sajtótájékoztatón beszélt erről.
⇢
Közélet
Instagramon mutatják be az Auschwitzban megölt nagyváradi zsidó kislány, Heyman Éva naplóját Instagramon mutatják be az Auschwitzban megölt nagyváradi zsidó kislány, Heyman Éva naplóját
Éva története címmel az Instagram internetes alkalmazáson mutatják be a tizenhárom éves korában Auschwitzban megölt, nagyváradi magyar zsidó kislány, Heyman Éva naplóját a csütörtöki izraeli holokausztnap, a Jom Hasoa alkalmából.
⇢
Közélet
A Festum Varadinum nemcsak a nagyváradiaké, a debreceniek is részt vesznek az eseményekben A Festum Varadinum nemcsak a nagyváradiaké, a debreceniek is részt vesznek az eseményekben
A nagyváradi Festum Varadinum színes forgatagából idén is kiveszi részét Debrecen. Egyre intenzívebb az együttműködés a két város kulturális intézményei között, hangsúlyozta a rendezvénysorozatot bemutató sajtóértekezleten Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere.
⇢