Közélet hírek

Közélet
Európai összefogás a májbetegekért Európai összefogás a májbetegekért
Személyre szabott mikrobiom-alapú terápiák fejlesztésében vesz részt a Debreceni Egyetem. A 22 európai intézet összefogásával zajló, hatéves kutatás során a végstádiumú májbetegségre és májelégtelenségre keresnek hatékony gyógymódot.
Közélet
Új elnököt választott az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi küldöttgyűlése Új elnököt választott az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi küldöttgyűlése
Szokatlanul sok, öt elnökjelölt szállt versenybe az Erdélyi Magyar Néppárt 6. küldöttgyűlésén, Nagyváradon. Végül ketten maradtak a ringben, a radikális változásokkal kampányoló Soós Sándor és a folytonosságot képviselő, Csomortányi István. Rendkívüli szoros eredménnyel, Csomortányi István, a mindössze 36 éves, építészmérnök végzettségű politikus lett a Néppárt új elnöke.
Közélet
Debrecen polgármestere az idén is támogatta a cívisváros egykori szőlőskertjének fejlesztését Debrecen polgármestere az idén is támogatta a cívisváros egykori szőlőskertjének fejlesztését
A Nagyváradi Borbarátnők Egyesületének kezdeményezésére elindított, az Érmelléki Borvidék újjászületését, valamint az őshonos bakator szőlő visszatelepítését támogató mozgalom, hagyományt teremtve minden évben támogatókat szervez bakator-oltványok beszerzésére, amelyeket aztán Bihardiószegen az érmelléki fiatal szőlősgazdáknak adnak át. A széleskörű összefogásnak köszönhetően, a mozgalom ebben az évben 11.000 darab piros bakator-oltvány és 600 darab porzó szétosztását tetette lehetővé.
Közélet
Menet az életért: mintegy ezren demonstráltak Nagyváradon a magzatok élethez való jogáért Menet az életért: mintegy ezren demonstráltak Nagyváradon a magzatok élethez való jogáért
A Koalíció a családért civil szervezet kezdeményezésére, a keresztény felekezetek támogatásával március 23-án, szombaton a házasság, a család és a magzat védelmében újra megszervezték a Menet az életért elnevezésű ökumenikus felvonulást. A résztvevők a Szent László téren gyűltek össze, ahol Böcskei László megyés püspök is felszólalt.
Közélet
A szabadság fővárosának szomszédságában - 10. rész A szabadság fővárosának szomszédságában - 10. rész
?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.