Közélet hírek

Közélet
Idén július végéig többen repültek a Debrecen Airportról, mint a város teljes lakossága Idén július végéig többen repültek a Debrecen Airportról, mint a város teljes lakossága
Az előző év azonos időszakával összehasonlítva, idén júliusban 22 százalékkal többen, mintegy 45.050-en keresték fel a debreceni légikikötőt. Ez történelmi rekord, hiszen egy hónapon belül soha sem fordultak még meg ennyien a Debrecen Airporton. Júliusban közel kétszer többen utaztak a repülőtérről, mint Hajdúszoboszló lakossága ill. idén július végéig többen repültek a Debrecen Airportról, mint Debrecen teljes lakossága.
Közélet
A Bihar megyei gazdák idén is megsütik a Magyarok Kenyerét A Bihar megyei gazdák idén is megsütik a Magyarok Kenyerét
Tavaly Bihar megyében 30 településről, mintegy 100 gazda csatlakozott a Magyarok Kenyere jótékonysági programhoz. Idén augusztus 10-ig várják a Partiumban a gazdák adományait. Az ő búzájukból őrölt liszt adja majd annak a mintegy 300 kilogrammnyi kenyérnek az alapanyagát is, amelyet a történelmi egyházak képviselői szentelnek meg a nagyváradi Szent László téren rendezett augusztus 20-i ünnepségen, és amelyből minden résztvevő kaphat egy szeletet. A program Bihar megyei részleteiről Laskovics István falugazdászt, az Érmelléki Gazdák Egyesületének titkárát kérdeztük.
Közélet
Bolha és Bodobács, a két debreceni Trabant, hatezer kilométeres útra indult Bolha és Bodobács, a két debreceni Trabant, hatezer kilométeres útra indult
Két debreceni fiatal pár Trabanttal vágott neki a több mint hatezer kilométeres útnak, hogy meghódítsa az északi országokat. Azt tervezik, hogy Szlovákián, Lengyelországon, Litvánián, Lettországon, Észtországon keresztül jutnak el Helsinkibe. Majd Finnországból komppal utaznak tovább Svédországba és Norvégiába; közben útba ejtik Dániát. Visszafelé megállnak a Trabant szülőhazájában, Németországban, ezután Csehországon és Szlovákián keresztül érkeznek haza. A tervek szerint a túra egy balatoni fürdőzéssel fejeződik majd be.
Közélet
Idén Nagyváradon és Bihardiószegen is felvonulnak a debreceni virágkocsik Idén Nagyváradon és Bihardiószegen is felvonulnak a debreceni virágkocsik
A kultúra egyike azon értékeknek, amelyek két várost összekötnek. Ennek a gondolatnak a jegyében, az idei Debreceni Virágkarneválon, Debrecen és Nagyvárad egy virágkocsin jeleníti meg kulturális kapcsolatokat is szimbolizáló színházait. Bihar Megye és Hajdú-Bihar Megye önkormányzatainak közös virágkocsija az érmelléki borkultúra és a magyar népi hagyományok együttesét jeleníti meg egy vigadalom életképébe sűrítve. A két közös virágkocsi, másik három kíséretében Nagyváradon, és idén először, Érmellék központjában, Bihardiószegen is felvonul.
Közélet
Frissítő jó tanácsok utazóknak a létavértesi határátkelőnél és Nagyvárad bejáratánál is Frissítő jó tanácsok utazóknak a létavértesi határátkelőnél és Nagyvárad bejáratánál is
A Létavértesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a hőségriadóra tekintettel ivóvizet osztottak a határátkelőhelyen várakozóknak, a frissítő mellé pedig jó tanácsokkal látták el az utazókat. Hasonló akció zajlott Nagyváradnak a borsi határátkelő felőli bejáratánál, ahol a román rendőrök kávéval, ásványvízzel, és baleset-megelőzési tanácsokkal látták el a külföldről Romániába érkezőket.