Utoljára telik meg jelenlegi formájában az Apolló mozi ikonikus nagyterme: július 17. és 19. között három napon át szinte megállás nélkül peregnek majd a filmek a Kertész Mihály-teremben, amely a nyár végére teljesen megújul.
Az elektromos modellből 239 darabot adtak át a magyar vásárlóknak, ezzel ez lett a BMW legkeresettebb tisztán elektromos autója a hazai piacon.
A beruházást az Országos Befektetési Társaság bonyolította le több mint 7 millió lej állami támogatásból. Korábban nem volt még példa arra, hogy magyar egyházi ingatlan ekkora értékű állami anyagi segítséget kapott volna.
Július 24. és augusztus 22. között idén is megtelik élettel a Nagyváradi vár nyári színpada. A Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál 7+1 előadással, vígjátékokkal, musical-ősbemutatóval és ünnepi koncerttel várja a kikapcsolódni vágyókat – ráadásul a bérletek ára a régi: a teljes, 7+1 előadást tartalmazó mindössze 99 lejbe kerül.
A nagyváradi repülőtér hivatalosan is elindította a Nagyvárad és Róma-Fiumicino (Olaszország), illetve Dortmund (Németország) közötti közvetlen járatait. A Wizz Air által üzemeltetett új járatok hetente két alkalommal, szerdán és vasárnap közlekednek.