Kultúra
Ma kezdődik Debrecenben a Deszka Fesztivál Ma kezdődik Debrecenben a Deszka Fesztivál
Péntek délután rajtol el Debrecenben a XII. DESZKA Fesztivál. A kortárs magyar drámák idei seregszemléje huszonöt előadást lát vendégül, közöttük ott lesz a nagyváradi Szigligeti Színház produkciója is. Büszkén jelenthetjük, hogy tegnap este az online értékesítési felületen a váradi társulat két előadásának egyikére sem lehetett már jegyet váltani, azaz telt ház fogadja őket Debrecenben.
Sport
Két ország klasszisai szállnak ringbe Nagyváradon Két ország klasszisai szállnak ringbe Nagyváradon
Április 13-án a Felix Promotion International Nagyváradon rendez nemzetközi profi ökölvívó gálát. Az eseményen Bacskai Balázs és Flavius Biea személyében két korábbi amatőr világbajnok is kesztyűt húz. A Trade Centerben felállított ringben láthatják még a nézők a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnok, Kovács Zoltánt, a cirkálósúlyú reménység, Cezar Juratonit és a közel egy éves kihagyás után ringbe lépő Tóth Tamást is. A gálát Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben, Romániában pedig a DigiSport Romania adón követhetik figyelemmel az eseményeket.
Gazdaság
Térkőgyárat avattak Biharkeresztesen Térkőgyárat avattak Biharkeresztesen
Csütörtökön Biharkeresztesen ünnepélyes keretek között felavatták a Viastein Kft. térkőgyárát, és elhelyezték az új térkőnemesítő üzemcsarnok alapkövét. A Viastein Kft. 8,9 milliárd forintból építi meg az új gyárrészleget, amelyben 180 új munkahelyet hoz létre. A ma felavatott üzemben elindult térkőgyártás egyedülálló Európában, mert a legmodernebb technológiával végzik.
Hasznos
Az ortodox húsvét miatt változik a Nagyvárad-Biharkeresztes buszjárat menetrendje Az ortodox húsvét miatt változik a Nagyvárad-Biharkeresztes buszjárat menetrendje
A Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) közleményben tájékoztatta utasait az ortodox húsvét ideje alatt várható menetrend-változásokról. Az ünnepek alatt nem csak a nagyváradi tömegközlekedési járatok menetrendje változik, de a Nagyvárad-Biharkeresztes járat menetrendje is módosul: szombaton például hétköznapi menetrend szerint közlekedik, vasárnap pedig egyáltalán nem indul.
Kultúra
DráMÁzat IV.: április 30-ig várják a pályaműveket DráMÁzat IV.: április 30-ig várják a pályaműveket
Negyedik alkalommal hirdet nyílt, egyfordulós, jeligés drámapályázatot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közösen a nagyváradi Szigligeti Színházzal: az előző évek gyakorlatához hasonlóan, a dráMÁzat IV. ismét három kategóriában várja a pályamunkákat. A tavalyi pályázat egyik nyertes darabjával, a nagyváradi Szigligeti Társulat éppen ezen a héten, április 12-én, a debreceni Deszka Fesztiválon is színpadra lép.