Hasznos
Újra elérhető a Lufthansa München járata Debrecenből Újra elérhető a Lufthansa München járata Debrecenből
Több mint két év után újra indult a Lufthansa Debrecen-München járata, melynek első érkező és induló járatát, valamint utasait sajtónyilvános keretek között köszöntötte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér.
⇢
Ajánló
Külföldi vendégeket is vár a Nagyerdei Szabadtári Játékokra a Csokonai Színház Külföldi vendégeket is vár a Nagyerdei Szabadtári Játékokra a Csokonai Színház
A külföldi vendégeket is várja a Nagyerdei Szabadtéri Játékokra a Csokonai Színház. Június 8-án angol felirattal tekinthető meg a programsorozat első előadása, a Nikola Tesla? Végtelen energia című musical show. A Duna Művészegyüttes Héttorony című táncelőadása az ikonikus magyar építésznek, Makovecz Imrének állít emléket.
⇢
Ajánló
Oszlopos úrvacsorai kannákból nyílt kiállítás Debrecenben Oszlopos úrvacsorai kannákból nyílt kiállítás Debrecenben
A Debreceni Református Napok keretében május 28-án, szombaton került sor a Debreceni oszlopos úrvacsorai kannák kiállításának megnyitójára a Református Kollégium Múzeumában.
⇢
Kultúra
Debrecenben mutatkozott be a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Kara Debrecenben mutatkozott be a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Kara
Made In Partium - Best Of Diplomas címmel, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Karán végzett hallgatók diplomamunkáiból nyílt kiállítás a debreceni Partium Házban.
⇢
Sport
Szilágyi Áron és Novák Eduárd Nagyváradon Szilágyi Áron és Novák Eduárd Nagyváradon
Csütörtökön Nagyváradra látogatott Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó. A sportoló Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Nemzeti Tehetség Központ (NTK) jóvoltából érkezett Erdélybe, népszerűsítve a magyar tehetséggondozás értékeit. A világ egyik legjobb kardvívója ebben az évben több külföldi és határon túli nagyváros magyar közösségéhez is ellátogat.
⇢