Hasznos
Közös ima és adománygyűjtés Nagyváradon is Közös ima és adománygyűjtés Nagyváradon is
Böcskei László, nagyváradi megyéspüspök elrendelte, hogy az egyházmegye minden templomában, nagyböjt első és második vasárnapján, március 6-án és 13-án hirdessenek és tartsanak gyűjtést a háborús menekültek megsegítésére. Az összegyűlt pénzbeli adományokat a hivatalhoz kell eljuttatni nagyböjt III. vasárnapjáig, hogy majd az egyházmegyei karitásszal megszervezhessék azok megfelelő elosztását.
⇢
Hasznos
A Kárpátalján élő magyar testvéreket segíthetjük a Nagytemplomi Gyülekezettel közösen A Kárpátalján élő magyar testvéreket segíthetjük a Nagytemplomi Gyülekezettel közösen
A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség a csütörtöki híradásokat hallva azonnali lépéseket tett annak érdekében, hogy valódi segítséget nyújthassanak a háborút elszenvedők számára, köztük a Kárpátalján élő magyar testvéreknek is.
⇢
Ajánló
Érmellék ízei és termékei vásár lesz a hétvégén Nagyváradon Érmellék ízei és termékei vásár lesz a hétvégén Nagyváradon
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete és Hegyközi Gazdák Egyesülete szervezésében megvalósuló ?Érmellék ízei és termékei? vásársorozat újabb állomásán a már megszokott gazdag és minőségi választék várja az érdeklődőket
⇢
Gazdaság
Debreceni polgármester: mérföldkőhöz érkezett a helyi közútfejlesztés Debreceni polgármester: mérföldkőhöz érkezett a helyi közútfejlesztés
Újabb mérföldköz érkezett a közútfejlesztési program Debrecenben: megkezdődik a 33-as számú főút négysávosra bővítése - jelentette be a város polgármestere A 33-as számú főút 2x2 sávra bővítése az ipari fejlesztési terület és az M35 autópálya között elnevezésű projekt kapcsán rendezett sajtótájékoztatón, a helyszínen szerdán.
⇢
Sport
A DEAC színeiben folytatja az ország legjobb díjugratója A DEAC színeiben folytatja az ország legjobb díjugratója
A lovaglás, a lovassport régóta része a Debreceni Egyetem életének, a jövőben viszont a DEAC égisze alatt is működik majd egy szakosztály ennek a szép sportágnak a kedvelői számára. Több kiváló díjugrató igazolt az egyesülethez, köztük az ország jelenlegi legeredményesebb versenyzője, ifj. Szabó Gábor. A klub ezzel kapcsolatban tartott ma sajtótájékoztatót a Kartács utcai lovardában.
⇢