Kultúra
Cea?escu elvtárs, pajtás Debrecenbe érkezik Cea?escu elvtárs, pajtás Debrecenbe érkezik
Fábián Tibor, partiumi író tehet arról, hogy a hírhedt romániai kommunista diktátor jelen lesz a debreceni Partium Házban, ugyanis, december 8-án, szerdán, 17 órai kezdettel ott mutatják be  Ceau?escu elvtárs, pajtás című szatirikus regényét. A "nagy kondukátor tiszteletére" a szervezők székely köménymagos pereccel és érmelléki borral kedveskednek azoknak, akik szeretnék megismerni a kommunista diktatúra abszurd történeteit.
Közélet
Advent: Debrecenben és Nagyváradon is meggyújtották a második gyertyát Advent: Debrecenben és Nagyváradon is meggyújtották a második gyertyát
Debrecenben, csakúgy, mint az első adventi vasárnapon, az Emlékkertben lobbant fel a gyertyaláng. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatát Puskás István alpolgármester képviselte az ünnepségen. Nagyváradon, a székesegyház előtti téren orvosok és ápolók tisztelték meg jelenlétükkel az imaláncot alkotók közösségét, a Szent László téri adventi koszorúnál Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyház előző püspöke mondott az alkalomhoz illő igei alapú beszédet.
A nap képe
Megérkezett a Mikulás Megérkezett a Mikulás
December 6-án Szent Miklós püspök liturgikus emléknapját ünnepeljük. A hit védelmezője, a szegények gyámolítója évszázadok óta az egyik legnépszerűbb szent ? az ajándékozó szeretet, a megrágalmazottak, az utazók, hajósok, halászok, kereskedők, a zarándokok és a férjhez menni vágyó lányok patrónusa. Magyar hagyomány szerint a Mikulás december 5-én este rejti el apró meglepetéseit az aznap kihelyezett csizmácskákba.
Kultúra
Egy kis helytörténet: szállást keres a Szent Család Egy kis helytörténet: szállást keres a Szent Család
Advent első vasárnapján, a hagyományokat követve, idén is elindult szállást keresni a Szent Család, Nagyvárad-Velencén.
A nap képe
Ismét áll a betlehem a nagyváradi székesegyház előtti téren Ismét áll a betlehem a nagyváradi székesegyház előtti téren
Idén is felállították a nagyváradi székesegyház előtti téren azt az életnagyságú szobrokból álló betlehemet, amellyel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség az adventi várakozásban és ünnepi készületben élőknek szeretne segítséget nyújtani. Hiszen a jelenlegi járványhelyzetben karácsony békéjének, meghittségének, üzenetének az átadása komoly kihívások elé állítja családjainkat, közösségeinket.