Kultúra
Partiumi újságíró riportkötetét mutatták be Debrecenben Partiumi újságíró riportkötetét mutatták be Debrecenben
November 16-án délután, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után, a debreceni Partium Házban mutatták be a nagyváradi Holnap Könyvek újdonságát, D. Mészáros Elek riportkötetét, Albion fóliasátrai alatt címmel.  A könyvben a Brexit előtti hónapokban fóliasátrakban és lakókonténerekben együtt megélt idő lenyomatait őrizte meg az érzékeny riporteri tekintet, miközben a mezőgazdasági munkában átélt saját élményei mellett kibontakoznak a vendégmunkáslétre kényszerült férfiak és nők sorsdrámái, illetve maga a brit valóság, kelet-közép-európai szemszögből.
Kultúra
Ismét ?egy sima ? egy fordított? Ismét ?egy sima ? egy fordított?
Második alkalommal hirdeti meg műfordítói pályázatát ?egy sima ? egy fordított? elnevezéssel a DESzínház (Debreceni Egyetemi Színház), együttműködve a Csokonai Színházzal és a DE Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal.
Közélet
Megkezdték az ünnepi díszkivilágítás szerelését Nagyváradon ? Idén csak a belvárosban élvezhetjük a karácsonyi fényeket Megkezdték az ünnepi díszkivilágítás szerelését Nagyváradon ? Idén csak a belvárosban élvezhetjük a karácsonyi fényeket
Rénszarvasok, manók, mackók, diótörők, tobozok és egy Mikulás is díszíti majd Nagyvárad belvárosát, az idei téli ünnepeken. A karácsonyi vásárnak helyet adó Szent László (Unirii) téren, a hagyományokhoz híven a város karácsonyfáját is felállítják majd. 
Interjú
Kiállítják a nagyváradi középkori leleteket Kiállítják a nagyváradi középkori leleteket
A nagyváradi vár nyugati kapuja előtt, az ortodox székesegyház mindkét oldalán, a jövendő földalatti parkoló  helyén, az elmúlt hónapokban komoly ásatásokat végeztek a régészek. Hatalmas munkagépek óriási mennyiségű földet mozgattak meg a területen, az ott dolgozók munkáját a város lakossága "élő, egyenes adásban" követhette nyomon. Bár a terepmunkák a hétvégén befejeződtek, a szakemberek munkája itt nem ér véget. Doru Marta régészt, az ásatást végző munkacsoport vezetőjét a további teendőkről, és arról kérdeztük, a nagyváradiak által különösen nagy érdeklődéssel követett ásatások eredményét láthatjuk-e majd a múzeumban? (GALÉRIA)
Kultúra
Szabó Magda nyomába eredhetünk a legújabb sétaszínházi előadáson Szabó Magda nyomába eredhetünk a legújabb sétaszínházi előadáson
Szabó Magda nyomába erednek a Csokonai Színház művészei, hogy egy pillanatra úgy lássuk Debrecent és a világot, ahogyan ő látta. A nagy népszerűségnek örvendő Boldogh-ház, Kétmalom utca - egy cívis vallomásai című Térey-sétaszínház után megszületett a hosszúlépés.járunk? és a Csokonai Színház második közös sétaszínháza, az Ajtónyitogató.