Ajánló
Antigoné ? görög tragédia táncban Antigoné ? görög tragédia táncban
Szophoklész Antigoné című ókori görög drámájának táncszínházi adaptációját készül bemutatni a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese. A premierre november 21-én, 19 órától kerül sor a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók termében.
Hasznos
Ökumenikus adventi adománygyűjtési akciót hirdettek Debrecenben Ökumenikus adventi adománygyűjtési akciót hirdettek Debrecenben
A Debreceni Karitatív Testület és Debrecen városa ? a múlt évhez hasonlóan ? a történelmi egyházakkal összefogva idén is megszervezi ebben a formában az országban egyedülálló ökumenikus adventi adománygyűjtési akcióját.
Sport
Joan Carrillo lett a Debreceni VSC vezetőedzője Joan Carrillo lett a Debreceni VSC vezetőedzője
A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy másfél éves szerződést kötöttek a spanyol trénerrel, aki számára nem ismeretlen a magyar élvonal, hiszen 2011-től Paulo Sousa segítőjeként Székesfehérváron dolgozott, a 2014-2015-ös szezonban pedig már vezetőedzőként segítette bajnoki címhez az együttest.
Ajánló
A VI. Brassa? Sajtófotó pályázat legjobb alkotásai Nagyváradon A VI. Brassa? Sajtófotó pályázat legjobb alkotásai Nagyváradon
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete idén is meghirdette Brassa? Sajtófotó pályázatát, amelyre a világ minden tájáról várták a magyar fotóriporterek, újságírók Romániában készült, illetve a külhoni magyarok életével foglalkozó képeit. A zsűri által kiválasztott, illetve díjazott alkotásokból, most az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (APTOR), valamint a nagyváradi Tavirózsa Fotóklub együttműködésével tárlat nyílik Nagyváradon.
Ajánló
Sting koncert a debreceni Főnix Arénában Sting koncert a debreceni Főnix Arénában
A brit sztár My Songs című világkörüli turnéja keretében 2022. március 17-én, Kolozsvár és Budapest után, a debreceni Főnix Arénában lép fel.