Közélet
Nagyváradi endokrinológus az új román egészségügyi miniszter Nagyváradi endokrinológus az új román egészségügyi miniszter
Ioana Mihăilă frissen kinevezett egészségügyi miniszter szerda este letette az esküt a Cotroceni-palotában."Egy rendkívül bonyolult tárcát vesz most át, miniszter asszony, egy rendkívül kritikus időszakban. Sok erőt és sikert kívánok munkájához" - mondta Klaus Iohannis államelnök Ioana Mihăilának az iktatási ceremónián.
Gazdaság
A harmadik sztráda is épülhet Erdély felé ? A Debrecen és Nagyvárad közötti tram-train fejlesztés lehetőségét is vizsgálják A harmadik sztráda is épülhet Erdély felé ? A Debrecen és Nagyvárad közötti tram-train fejlesztés lehetőségét is vizsgálják
A magyar Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az M3 autópályától az országhatárig tartó M49 autóút és Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar-román megállapodás kihirdetéséhez kéri az Országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába - jelentette be szerdán a minisztérium. A szakértők a Debrecen és Nagyvárad közötti tram-train fejlesztés lehetőségét is vizsgálják.
Hasznos
Megnyitották a megújult Debreceni Tourinform Iroda ügyfélszolgálatát Megnyitották a megújult Debreceni Tourinform Iroda ügyfélszolgálatát
A Debrecen turisztikailag frekventált helyén található, könnyen elérhető és beazonosítható információs központ teljes mértékben kiszolgálja a turisták igényeit az érkezéstől az elutazásig, legyen az szimpla útbaigazítás, szálláshely vagy étterem ajánlása, szuvenírvásárlási lehetőség, vagy az éppen aktuális kulturális eseményre, fesztiválra szóló belépőjegy megvásárlása.
Ajánló
Egy Oscar-est Deák Kristóffal az Apolló moziban Egy Oscar-est Deák Kristóffal az Apolló moziban
Az Oscar- és Balázs Béla-díjas rendezőt műveiről, Oscar-gálás élményeiről és készülő filmjéről beszélget Fejér Tamás, filmszínházvezető az Apolló mozi virtuális terében!
Gazdaság
A jövő bankja Debrecenben A jövő bankja Debrecenben
Magyarországon elsőként Debrecenben mutatkozik be az Erste Bank új generációs fiókjainak továbbfejlesztett változata. Az egységben a tanácsadásé a főszerep, a fiók a digitális technológiára támaszkodva felel meg a jövő kihívásainak és az ügyfelek modern bankokkal szemben támasztott követelményeinek.