Kultúra
Megnyílt a 28. Debreceni Tavaszi Tárlat Megnyílt a 28. Debreceni Tavaszi Tárlat
Hatvanhat alkotó 88 műve látható az idei esztendőben a festészetet középpontba állító 28. Debreceni Tavaszi Tárlaton, amelynek megnyitójára vasárnap került sor a Kölcsey Központban. A Tavaszi Tárlat a képzőművészetet hivatásszerűen művelő alkotók fóruma, így alapvetően meghívásos: a hajdú-bihari, debreceni műteremmel rendelkező, vagy elszármazott alkotók műveit mutatja be.
Közélet
A negyedszázada alakult Reform Tömörülésre emlékeztek Nagyváradon A negyedszázada alakult Reform Tömörülésre emlékeztek Nagyváradon
Alapításának 25. évfordulója kapcsán, március 16-án, szombaton, Nagyváradon tartotta találkozóját a Reform Tömörülés néven ismertté vált, egykor 150 fős RMDSZ-platform mintegy 60 tagja. Az RMDSZ egykori nemzeti autonomista erőinek csoportosulása 1993-tól 2003-ig működött. Megszűnése után Erdélyi Magyar Néppárt néven folytatta tevékenységét.
A nap képe
Az én világom Az én világom
Az én világom címmel nyílt meg ezen a hétvégén Nagyváradon Varga Erzsébet egyéni fotókiállítása. Az Euro Foto Art Egyesület tagja Nagyváradon született, itt él, és mint mondja, szerelmese ennek a városnak. A várban megtekinthető tárlaton az alkotó 45 színes és fekete-fehér képe látható.
Értéktár
A Cívis Értéktárban leltároztunk dr. Mazsu Jánossal A Cívis Értéktárban leltároztunk dr. Mazsu Jánossal
"Tudás és hit, értékőrzés és megújulás" ? ez a jelmondata a Debreceni Értéktár Bizottságnak, amelynek határokon is átnyúló tevékenységéről, gyűjteménybe vett értékeiről dr. Mazsu János, a Bizottság elnöke beszélt hírportálunknak.
A nap képe
Hagyományos fáklyás menettel zárult Nagyváradon a március 15-i ünnepség Hagyományos fáklyás menettel zárult Nagyváradon a március 15-i ünnepség
Akárcsak az előző években, az idei március 15-én is elindult a huszárok vezette zászlós, fáklyás felvonulás végig a nagyváradi Fő utcán a Petőfi szoborhoz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szacsvay Imre szobránál rendezett ünnepsége után, a hosszú, egész sétálóutcát betöltő menetben politikusok, ismert és ismeretlen váradiak énekelve, zászlót lobogtatva, beszélgetve vonultak a Petőfi parkig, ahol megkoszorúzták a forradalmár költő szobrát.