Közélet
Bihariak az RMDSZ-kongresszuson Bihariak az RMDSZ-kongresszuson
A hétvégén, Kolozsváron zajlott az RMDSZ 14. kongresszusa.  A BT Aréna sportcsarnokban tartott kétnapos rendezvényen 984 küldött, 200 meghívott, és több mint 140 újságíró vett részt. Az első napon a köszöntőbeszédek hangzottak el. Szombaton tartották az elnökválasztást, az RMDSZ programjának módosítását, az európai parlamenti képviselőjelöltek vitáját, és bemutatták a Jövő Erdélyben vitairatot.  Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke pedig Nagyváradról üzent az RMDSZ-nek. Cikkünkben a kongresszus Bihar megyei, nagyváradi vonatkozásairól számolunk be.
Közélet
Tőkés Lászlóval emlékeztek Bocskai Istvánra a hajdúk mai utódai Nagyváradon Tőkés Lászlóval emlékeztek Bocskai Istvánra a hajdúk mai utódai Nagyváradon
A magyarországi hajdútelepülések elöljárói e hét végén a Bocskai-zarándoklaton vettek részt, amelynek célja a hajdúmúlt ápolása és őrzése, valamint a határok fölötti magyar nemzeti egység erősítése. Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő köszöntötte a zarándoklat résztvevőit.
Közélet
A szabadság fővárosának szomszédságában ? 6. rész A szabadság fővárosának szomszédságában ? 6. rész
?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel, fél éven át tartó rendezvénysorozat emlékezik Debrecenben arra, hogy 1849. január elsejétől június elejéig a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Hírportálunk Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi tanár ?Kossuth és Nagyvárad? című tanulmányából szerkesztett sorozattal idézi fel a ?másik főváros? szomszédságában történt eseményeket.
Szomszédolás
Nagyváradiak is ?megkóstolják? a debreceni Mangalica Fesztivált Nagyváradiak is ?megkóstolják? a debreceni Mangalica Fesztivált
A jövő hét végén rendezik Debrecenben a tizedik Mangalica Fesztivált. A vásári hangulat, a minőségi hústermékek, az ízletes disznótoros falatok, a kiváló pálinkák és borok, a gazdag programkínálat, a farsangi maskarádé vonzása az idén a nagyváradiakat is elérte. Hírportálunk kezdeményezésére, egy autóbusznyi látogató érkezik Debrecenbe, hogy ?megkóstolja? a Mangalica Fesztivált. (GALÉRIA)
Közélet
Debrecen Szent László-virágkocsival köszönti Ferenc pápát Csíksomlyón Debrecen Szent László-virágkocsival köszönti Ferenc pápát Csíksomlyón
Debrecenben egyszer már áthaladt egy kocsi, amelyik Szent László testét vitte Somogyvárról végső nyughelyére, a váradi Szűz Mária-székesegyházba. Ezt az ősi eseményt újítják meg zarándoklattal Somogyvárról Debrecenbe, onnan Nagyváradra, majd Csíksomlyóra, a pápai szentmisére. Mint ismeretes, hírportálunk - debreceni és nagyváradi utasokkal - közös, ötven fős autóbuszt indít Csíksomlyóra, a pápalátogatásra.