Kék hírek
2018-ban hetven százalékkal nőtt a román határrendészek által felderített lopott autók száma 2018-ban hetven százalékkal nőtt a román határrendészek által felderített lopott autók száma
Az elmúlt év tizenegy hónapját felölelő statisztikai adatok szerint a román határrendészek az ország határátkelő helyein és a kompetenciájukhoz tartozó határ menti területeken nem kevesebb mint 239 olyan gépjárműre bukkantak, melyeket különböző határóságok köröztek, vagy lopottként jelentettek be. A legtöbb lopott jármű a román-magyar határátkelőkön akadt fenn, a borsi határátkelő ebből a szempontból harmadik helyen áll. (VIDEÓVAL)
Közélet
Különleges bejelentéssel indította az új évet Papp László polgármester: Debrecen - a szabadság fővárosa címmel rendezvénysorozatot indít a város Különleges bejelentéssel indította az új évet Papp László polgármester: Debrecen - a szabadság fővárosa címmel rendezvénysorozatot indít a város
Legalább olyan eredményes év legyen mindenki számára az új, mint amilyen a város számára volt a 2018-as esztendő, melyről túlzás nélkül állítható, hogy Debrecen éve volt. ? mondta hagyományos újévi beszédében Papp László, Debrecen polgármestere, aki arról is beszélt, az óesztendő történései komoly fejlődési pályát jelöltek ki a város számára a következő évtizedekre. A város elöljárója a Református Nagytemplomban megtartott újévi koncert előtt azt is bejelentette: 2019-ben "Debrecen - a szabadság fővárosa" címmel rendezvénysorozatot indít a város arra emlékezve, hogy 170 évvel ezelőtt, 1849-ben fél évig Debrecen volt a nemzet fővárosa.
Közélet
Fény és béke költözött a lelkekbe - megtartotta hagyományos újévi koncertjét a Kodály Filharmónia Fény és béke költözött a lelkekbe - megtartotta hagyományos újévi koncertjét a Kodály Filharmónia
Zsúfolásig megtelt ma délután a debreceni Református Nagytemplom, ahol hagyományos újévi koncertjét tartotta a Kodály Filharmónia. A Fény békéje című, fényfestéssel kísért hangversenyen kortárs és klasszikus szerzők művei hangzottak fel a fényről és a békéről Julien Fourrier francia hegedűművész, Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész és a Kodály Kórus előadásában.
Hasznos
Ezek lesznek a hivatalos munkaszüneti napok 2019-ben Magyarországon és Romániában Ezek lesznek a hivatalos munkaszüneti napok 2019-ben Magyarországon és Romániában
Talán az előttünk álló hónapokhoz segít erőt gyűjteni, minden esetre immár hagyomány, hogy az új esztendőt rögtön a hosszú hétvégék, munkaszüneti- és ünnepnapok számbavételével kezdjük. A lelki okokon túl, az előttünk álló esztendő megtervezéséhez is hasznos, ha tudjuk, melyek azok az időszakok, amelyeket pihenéssel tölthetünk majd 2019-ben.
Közélet
Január elsején Románia veszi át az Európai Unió soros elnökségét Január elsején Románia veszi át az Európai Unió soros elnökségét
Január elsejétől hat hónapig Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét. A tisztséget Ausztriától veszi át, majd júliusban Finnországnak adja tovább. Az EU-hoz több mint tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Románia most először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet. Magyarország 2011 első felében töltötte be először az Európai Unió elnökségét, és 2024-ben kerül ismét sorra.