Közélet
Újra szól a debreceni Kistemplom orgonája   Újra szól a debreceni Kistemplom orgonája   
A debreceni Kistemplom orgonáját 2016-ban kezdték el felújítani. Az Európa-szerte egyedülálló hangszer, több évtizedes hallgatás után, a tíz órás istentisztelet keretében december 25-én, karácsony első napján szólal meg újra. Igét hirdet Fekete Károly püspök.
Közélet
Advent negyedik vasárnapján fellobbant az utolsó gyertya lángja is Advent negyedik vasárnapján fellobbant az utolsó gyertya lángja is
Advent utolsó vasárnapján Debrecen és Nagyvárad főterén is megtartották a közös, negyedik gyertyagyújtást. Debrecenben a városba pénteken érkezett betlehemi lánggal lobbantották fel a lángot, és Barcsa Lajos alpolgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Nagyváradon Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, európai parlamenti képviselő gyújtotta meg a szeretet gyertyáját a várakozás koszorúján.
Kultúra
Fölszállott a páva: bár debreceniek nem nyertek, a város büszke rájuk Fölszállott a páva: bár debreceniek nem nyertek, a város büszke rájuk
A Döntők Döntőjével befejeződött a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor különleges évada, amelyet a Duna Televízió pénteken élőben közvetített. A tehetségkutató 2018-as évadában a műsor eddigi legjobbjai mérték össze tudásukat. A megmérettetésen Debrecen volt az egyetlen város a Kárpát-medencében, amely három kategóriában is képviseltette magát.
Hasznos
Hóviharokra kell számítani Románia hegyvidékein Hóviharokra kell számítani Románia hegyvidékein
Hóviharokra kell számítani 21 megye hegyvidékein - figyelmeztet a román Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A meteorológusok elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetése szerint hétfőn hajnali 2 és este 21 óra között a hegyvidékeken havazni fog, és felerősödik a szél, főleg a Déli-Kárpátokban, ahol sebessége elérheti a 90-100 km/h-t. A hóvihar miatt jelentősen lecsökken a látótávolság. Mérsékelt havazás Máramarosban és Erdély északi, valamint keleti régióiban is várható. 
Közélet
Böcskei László püspök karácsonyi üzenete Böcskei László püspök karácsonyi üzenete
Karácsony ünnepének kihívása nem abban áll, hogy Jézus Krisztus születése körüli érvelésekkel álljunk a világ elé, megosztva másokkal ennek a történetnek a részleteit, ahogyan ez a keresztény hagyomány szerint történni szokott. A nagy kihívás számunkra az volna, hogy meggyőző hittel és az Istennel való találkozás örömével tudjunk minden nap jelen lenni ebben a világban.