Kék hírek
Tömegszerencsétlenség a 42-es főúton, tízen sérültek meg - FRISSÍTÉS: Őrizetben a sofőr Tömegszerencsétlenség a 42-es főúton, tízen sérültek meg - FRISSÍTÉS: Őrizetben a sofőr
Vasárnap délután egy román rendszámú kisbusz és az általa vontatott tréler Biharkeresztes irányába közlekedett, amikor áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szlovák rendszámú személygépkocsival, majd a kisbusz egy román rendszámú személyautónak is nekiütközött. A balesetben két román utas életveszélyes, a szlovák sofőr súlyos, míg másik hat román és egy szlovák utas könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök őrizetbe vették azt a román sofőrt, aki megalapozottan gyanúsítható a tömegszerencsétlenség okozásával.
⇢
Kultúra
Melius Juhász Péter ?rejtetett kincsét? hozták felszínre Nagyváradon Melius Juhász Péter ?rejtetett kincsét? hozták felszínre Nagyváradon
Június 24-én, a nagyvárad-újvárosi református templomban megtartott ünnepi istentisztelet keretében, Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyház előző püspöke, bemutatta Melius Juhász Péter magyarázatos bibliafordításának hasonmás kiadását. Tőkés László ?hitünk harcosának méltó utódjaként? üdvözölte Nagyváradon a Debrecenben élő Ötvös László ny. lelkipásztort, bibliakutatót, aki a lappangó kincset könyvtári rejtekéből kihozta. 
⇢
Gazdaság
Milliárdos fejlesztések Hajdúszoboszlón Milliárdos fejlesztések Hajdúszoboszlón
Saját és európai uniós forrásból csaknem kétmilliárd forint értékű beruházás valósul meg az idén Hajdúszoboszlón, és az elkövetkezendő években a Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy-Tisza-tó kiemelt turisztika övezet fejlesztése keretében ötmilliárdos kormányzati forrásra számíthat a város.
⇢
Kultúra
Amikor a bihardiószegi huszárok ?megszállták? a debreceni városházát Amikor a bihardiószegi huszárok ?megszállták? a debreceni városházát
Nem a történelmi időkben, hanem tegnap, a Múzeumok éjszakáján történt, hogy a debreceni városházán szervezett rendezvény díszvendége Bihardiószeg volt, a helyi hagyományőrző huszárbandérium pedig az események központjában került.
⇢
Közélet
Az elszármazottak hazatértek egy találkozóra Az elszármazottak hazatértek egy találkozóra
Mit jelent váradinak lenni? A kérdés megválaszolására újra kísérletet tehettek azok a Nagyváradról elszármazottak, akik hazalátogatásukat a Szent László Napok idejére időzítették.  
⇢