Befutott Nagyváradra az Egy vérből vagyunk

Péntek délután megérkeztek Nagyváradra az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői. A magyar-román határt átlépve először Borsnál lehetett a futókhoz csatlakozni, akik Nagyváradon, a Körös-part mentén futva érkeztek meg a Partiumi Keresztény Egyetemre, ahová adományként sporteszközöket vittek. Varga Erzsébet Mandy képriportja.

Folytatódik a Kultúr-Fröccs Programsorozat

A Kultúr-Fröccs programsorozat május végén azzal a céllal indult el Debrecenben, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében. Az érdeklődők közel 80 rövid egyéni, vagy kiscsoportos utcai produkciót láthattak több műfajban, a belváros különböző helyszínein.

A nemzeti konzultációban is helyet kap a debreceni oltóanyaggyár ügye

A vakcinagyártás stratégiai jelentőségű kérdés, hosszú távon határozza meg életünket és védelmi képességeinket, ezért döntött úgy a kormány, hogy a most induló nemzeti konzultációban is helyet kap az oltóanyaggyár ügye – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn Debrecenben, amikor megtekintette az egyetemi innovációs központ épületét, és mellette a leendő oltóanyaggyár területét.

Nagyváradi előadók a Debrecenben megtartott Országos Honismereti Akadémián

Idén Debrecen adott otthont az Országos Honismereti Akadémia konferenciájának, melyet immár 48. alkalommal rendeztek meg. Az ötnapos tudományos tanácskozáson, melynek témája Trianon volt, neves nagyváradi előadók értekeztek a békediktátum Partiumra, ezen belül Nagyváradra gyakorolt hatásáról. Az eseményről, a szakmai tanácskozás egyik előadója, szekcióvezetője, Dr. habil. Fleisz János nagyváradi egyetemi tanár írt beszámolót.