Február 18-án 21 órától az M5 kulturális csatornán debütál Maksay Ágnes Jókai Erdélyben című dokumentumfilmje, amely "izgalmas szemszögből mutatja meg Jókait, vándorlását, látogatásait Erdélyben" - mondta el Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az alkotás keddi díszbemutatóján a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
⇢
Február 9. és 25. között tizedik alkalommal rendezik meg a Magyar Filmszüretet Debrecenben, az Apolló moziban.
⇢
2026. január 23-án a nagyváradi püspöki palotában ünnepélyes keretek között adták át az Országos Széchényi Könyvtár által restaurált, Mária Terézia korából származó Szent Jobb-ereklyét.
⇢
Kortárs könnyűzenész mesterképzést hirdetett a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete. A szeptemberben induló új szak a hivatásos zenész életpálya iránt komolyan elkötelezett, már szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőknek kínál karrierépítést segítő, hasznos ismereteket.
⇢
A nagyváradi Szigligeti Színház februárban is sokszínű, műfajilag gazdag repertoárral várja közönségét. A hónap műsorában klasszikus és kortárs drámák, zenés előadások, táncszínházi produkciók, gyermekelőadások, valamint rangos vendégjátékok és egy új bemutató is helyet kapnak.
⇢
Debrecen és Nagyvárad kulturális együttműködésében új „intézmény” jött létre, megalakult, és december 16-án a Partium Ház közönsége előtt is bemutatkozott a két város irodalmárait összefogó Debrecen–Nagyvárad Irodalmi Műhely (DENIM).
⇢