Kultúra
El nem mesélt történetek: vidéki múzeumok 1989 utáni gyűjtéséből nyílt kiállítás a debreceni Modemben El nem mesélt történetek: vidéki múzeumok 1989 utáni gyűjtéséből nyílt kiállítás a debreceni Modemben
Az El nem mesélt történetek című kiállítás vidéki múzeumok képzőművészeti gyűjteményein keresztül igyekszik bemutatni, hogy az 1989 és 2024 közötti időszakban milyen értékekkel gyarapodtak a Budapesten kívüli intézmények.
Ajánló
Április végén a színház is összehozza Debrecent és Nagyváradot Április végén a színház is összehozza Debrecent és Nagyváradot
Míg április 28-án és 29-én Debrecenben a Szigligeti Színház és a Csokonai Nemzeti Színház közös produkcióját, a Viktória nagyoperettet láthatja a közönség, április 26-án és 27-én a Váradon Szabó K. István rendezésében a Csokonai Nemzeti Színház Liliom című előadását tekintheti meg a nagyérdemű. 
Gazdaság
Debrecenben is elérhető, sőt, már a határt is átlépte a Giggle Debrecenben is elérhető, sőt, már a határt is átlépte a Giggle
A Giggle egy online piactér, ahol műszak alapon találnak egymásra cégek és rugalmasan dolgozni vágyó emberek. A ‘munka Tindere’-ként is emlegetett applikációval akár kiszámítható módon, két munka között vagy egyetem mellett is lehet dolgozni pár gombnyomással, rugalmas időbeosztásban.
Közélet
Újra köztéren állhat: közadakozásból szeretnék megvásárolni Nagyvárad 112 éves öntöttvas címerét Újra köztéren állhat: közadakozásból szeretnék megvásárolni Nagyvárad 112 éves öntöttvas címerét
Megtalálták Nagyvárad 112 éves öntöttvas címerét, mely egykor a Széles utcai acélhíd éke volt. A címert közadakozásból szeretné megvásárolni a Nagyváradi Városszépítő Egylet. 
Közélet
Bihar vármegyét ábrázoló térképpel gazdagodott a debreceni Polgármesteri Kézikönyvtár Bihar vármegyét ábrázoló térképpel gazdagodott a debreceni Polgármesteri Kézikönyvtár
Egy eredetileg 1658-ban készült, angol kiadású, a Tiszántúl egy részét, illetve Bihar vármegyét – s benne Debrecent is – ábrázoló térkép átdolgozott, 1683-ban nyomtatott kiadását adományozta a város napja alkalmából Kósa Lajos országgyűlési képviselő – Debrecen korábbi polgármestere – a Polgármesteri Kézikönyvtárnak április 11-én, a város napja alkalmából.