Közélet
Idén is kigyulladtak a mécsesek az egykori Olaszi temetőben Idén is kigyulladtak a mécsesek az egykori Olaszi temetőben
A hagyományokhoz híven, mindenszentek estéjén, ebben az esztendőben is világítást szervezett a parkká átalakított Olaszi temetőben a mai napig kihantolatlan egykori váradiak emlékére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete és az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete.
Közélet
Elhunytjaikért imádkoztak Nagyvárad katolikusai, papok és hívek közösen Elhunytjaikért imádkoztak Nagyvárad katolikusai, papok és hívek közösen
Mint minden esztendőben, mindenszentek ünnepének délutánján a nagyváradi Rulikowski temető Steinberger-kápolnájánál a sírkertben örök nyugalomra helyezett elhunytak lelki üdvéért imádkoztak a város római katolikus hívei. Csíki János képriportja
Közélet
Kolumbárium épül a nagyváradi Rulikowski temetőben Kolumbárium épül a nagyváradi Rulikowski temetőben
Hamvakat tartalmazó urnák elhelyezésére való kolumbárium épül jövő év elejére a Rulikowski Városi Köztemetőben. A munkálatok megkezdését a napokban rendelték el, a beruházás megvalósításának időtartama két és fél?három hónap, időjárástól függően.
Kultúra
A Szent László téren tekinthetők meg az 5. Nemzetközi Varadinum Fotószalon díjnyertes alkotásai A Szent László téren tekinthetők meg az 5. Nemzetközi Varadinum Fotószalon díjnyertes alkotásai
Ötvenöt ország 380 fotósának több mint 4000 alkotásából nyílt kiállítás Nagyvárad főterén. A járvány miatt ugyanis nem zárt térben, hanem a szabadban, a Szent László téren rendezték meg az 5. Nemzetközi Varadinum Fotószalon díjnyertes alkotásaiból rendezett tárlatot.
A nap képe
Debreceni lány lett a Miss World Hungary egyik udvarhölgye Debreceni lány lett a Miss World Hungary egyik udvarhölgye
Nagykanizsai lány, Tótpeti Lili lett a Miss World Hungary győztese. A szépségkirálynő udvarhölgyei a 20 éves dunavarsányi Ambrus Nikolett és a 22 éves debreceni Tóth Panni lettek.