Közélet
Nagyváradon is kigyúltak az ünnepi fények
A Szent László téri Karácsonyi Vásár megnyitásával egyidőben, december másodikán, pénteken került sor a város ünnepi díszkivilágításának hivatalos felkapcsolására. A főtéri karácsonyfánál, a hagyományokhoz híven gyerekek, és a város polgármestere, Florin Birta közösen kapcsolták fel a karácsonyváró fényeket. A Karácsonyi Vásár december 2-26. között zajlik, a fények azonban egészen vízkeresztig bekapcsolva maradnak.
Kultúra
Imre Zoltán tart előadást Szent Lászlóról Nagyváradon
Szent László királyunk és lánya, Szent Piroska kultúrtörténetét, valamint lovagkirályunk korának meghatározó szellemiségét ismerhetik meg az érdeklődők Imre Zoltán kulturális antropológus Regum gemma, Santus Ladislae – A királyok ékköve, Szent László című előadásán.
Kultúra
Novák Péter rendezi a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének új előadását
Istenes címmel rendez táncszínházi produkciót a Nagyvárad Táncegyüttessel Novák Péter. Az ismert magyarországi művész előadásában a társulat néptánc és kortárstánc-tagozata egyaránt játszik.
Ajánló
Nem csak a debrecenieknek, a turistáknak is kihagyhatatlan élményt ígér Szabó Magda süteménye
Szabó Magda mindig is büszke volt reformátusságára, debreceniségéhez hozzátartozott az, hogy ezer szállal kötődött a Nagytemplomhoz. Ebből szeretne megmutatni valamit a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség azzal, hogy a fenntartásukban működő Karakter Kávézó ezentúl nemcsak Szabó Magda műveivel, de az író családi receptje által ihletett süteménnyel is kedveskedik a hozzájuk betérőknek.
Campus
Könnyűzenei alapképzés indul a Debreceni Egyetemen
Könnyűzenei alapképzés indul a Debreceni Egyetemen (DE): a Közép-Kelet-Európában egyedülálló szakon az intézmény könnyűzenei intézetének oktatói, valamint a hazai könnyűzenei élet ismert előadói oktatják majd a hallgatókat 2023 szeptemberétől. Az új alapképzés már a decemberben kezdődő felvételi eljárásban elérhető