Sport
Jól mutatkozott be Debrecen új hokicsapata Jól mutatkozott be Debrecen új hokicsapata
Felkészülési találkozón mutatkozott be szerda este a Jégcsarnokban a Debreceni Egyetem ERSTE Ligás jégkorongcsapata és 5-2 arányban győzött a budapesti vendégegyüttes, a Vasas fölött. A szinte telt házas közönség, láthatóan máris megszerette, befogadta a város új hoki csapatát, és hálásan tapsolt minden gólnak, látványos helyzetnek.
Ajánló
Rendhagyó tárlatvezetések a Párhuzamosok találkozása című kiállításban Rendhagyó tárlatvezetések a Párhuzamosok találkozása című kiállításban
A Déri Múzeum szeptemberben és október elején is sok izgalmas kiállítással, különleges tárlatvezetésekkel, és a Múzeumok Őszi fesztiválja programjaival várja a látogatókat. 
Ajánló
A nulladik nappal elstartolt a Szabadság Feszt A nulladik nappal elstartolt a Szabadság Feszt
Ma megnyitotta kaput Margittán a Szabadság Feszt. A Partium legnagyobb ifjúsági rendezvényét idén hatodik alkalommal szervezte meg a Bihar megyei Vidéki Ifjúsági Szövetség. Ez alkalommal augusztus 29. és szeptember 2. között népesül be a helyi új termál strand. Mutatjuk a teljes programot! (VIDEÓVAL)
Közélet
D2023 ? Így készült Debrecen új, látványos téreleme D2023 ? Így készült Debrecen új, látványos téreleme
Helyi alkotók közös munkájának eredménye az a D2023 térinstalláció, melyet a virágkarneválon láthattunk először. A 1,5 méter magas, 7 méter széles betűinstalláció az Európa Kulturális Fővárosa pályázatra hívja fel a figyelmet. A térkompozíció különlegessége, hogy debreceni alkotócsoportok díszítették a négy évszakot idéző motívumokkal. Most egy kisfilmen azt is megnézhetjük, hogyan készült az alkotás. (VIDEÓVAL)
Hasznos
Görögkatolikus püspöki palota: az adományokat a város nevezetességeinek pénztáraiban is fogadják Görögkatolikus püspöki palota: az adományokat a város nevezetességeinek pénztáraiban is fogadják
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal közleményben tájékoztatja mindazokat, akik segíteni szeretnék az augusztus 25-én leégett görögkatolikus püspöki palota tetőszerkezetének és emeleti részének felújítását, az épület rekonstrukcióját, hogy adományaikat a város nevezetességeinek pénztáraiban, a városháza ügyfélablakainál, a görögkatolikus püspökségen, illetve valamennyi görögkatolikus parókián is fogadják.