Gazdaság
Bihar megyében is megkezdődik a sertéspestissel érintett települések gazdáinak kárpótlása Bihar megyében is megkezdődik a sertéspestissel érintett települések gazdáinak kárpótlása
Százezer lejes alapot hozott létre keddi ülésén a Bihar Megyei Tanács az afrikai sertéspestis által érintett önkormányzatok javára. A megyei költségvetésből elkülönített keretből azokat a kiadásokat finanszírozzák, amelyek a helyi önkormányzatokat terhelik. Ugyanakkor a Bihar megyei tanács elnöke azt is bejelentette, hogy megkezdődik a sertéspestissel érintett települések gazdáinak kárpótlása is.
A nap képe
Megkezdődtek a Szentivánéji álom próbái Megkezdődtek a Szentivánéji álom próbái
Augusztus 28-án megkezdődtek a nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata első nagyszínpadi bemutatójának próbái: William Shakespeare tündérjátékát, Nádasdy Ádám fordításában, Tarnóczi Jakab állítja színpadra. Az előadás bemutatóját október 19-én tartják.
Hírsáv
A Mol bruttó 3-3 Ft-tal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin árát A Mol bruttó 3-3 Ft-tal emelte a gázolaj és a 95-ös benzin árát
Közélet
A városháza magára vállalta a kiégett püspöki palota újjáépítését A városháza magára vállalta a kiégett püspöki palota újjáépítését
Ile Bolojan, Nagyvárad municípium polgármestere és Virgil Bercea görögkatolikus püspök, a kiégett püspöki palota előtt jelentette be a sajtónak, hogy megállapodtak, az önkormányzat 20 évre használatba veszi az épületet, így elhárul a jogi akadály a rekonstrukció városi költségvetésből történő  finanszírozása elől.
Ajánló
Az Agóra nagyszerű ismeretterjesztő programokat kínál az őszi hétvégékre Az Agóra nagyszerű ismeretterjesztő programokat kínál az őszi hétvégékre
Bár szeptember elején idén is kéthetes őszi technikai szünetet tartanak a debreceni Agórában, a tudományos élményközpont szeptember második felében már újra várja hétvégi ismeretterjesztő foglalkozásaira a gyerekeket és a családokat. A kéthetente szombaton jelentkező Kreatív tudomány első programján, szeptember 22-én szélforgókat készíthetnek a kicsik és nagyok, miközben sok mindent megtudhatnak a szélről. A Vasárnapi tudomány szeptemberi programjain robotot építhetnek a résztvevők, valamint megismerkedhetnek a közismert és kevésbé ismert fafajokkal. A szeptember 28-án, pénteken megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakájára ismét rendhagyó programokkal készül az Agóra.