Ajánló
Idén az eddigieknél is látványosabb virágkarneválra készül Debrecen
Az idei, 49. karneváli menetben 670 ezer szál élő virággal díszített 16 virágkocsi és 30 hazai, illetve külföldi művészeti csoport vonul majd fel a Nagyállomástól a Nagytemplom érintésével a Nagyerdőbe. Este Karneváléj elnevezéssel a Nagyerdei Stadionban kétezer fellépővel rendezik meg az ország legnagyobb "aréna show-ját", és az idén először a karnevál másnapján, esti felvonuláson ismét bemutatkoznak a virágkocsik és a művészeti csoportok a belvárosban. Az augusztus 14-től egészen 21-ig tartó virágkarneváli héten több mint száz program várja az érdeklődőket.
Közélet
Koszovóba induló békefenntartó katonákat búcsúztattak
Hamarosan Koszovóba utazik a Magyar Honvédség KFOR kontingens 19. váltása. A kontingens gerincét a debreceni székhelyű  MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái alkotják. Kibocsátó ünnepségükre családtagjaik jelenlétében, a debreceni Kossuth laktanyában került sor.
Kék hírek
Az autópálya mellett gyalogolt a román férfi
Egy útellenőr értesítette a rendőröket július 25-én 14 óra 15 perc körül arról, hogy az M35 autópálya melletti vízelvezető árokban egy zavartan viselkedő férfi van. A hajdú-bihari rendőrök vizet adtak a férfinak és mentőt hívtak hozzá.
Kék hírek
Idén is közösen járőröznek a román és magyar rendőrök
Mától, augusztus 21-ig ismét együtt járőröznek a Bihar és Hajdú-Bihar megyei rendőrök. A turisztikai főidényben két-két romániai illetve magyarországi rendőr teljesít szolgálatot Hajdúszoboszlón, illetve a Boga völgyében és a pádisi fennsíkon.
Közélet
Hamarosan ismét láthatjuk a főtér díszét, ütemterv szerint zajlik a Kossuth-szobor felújítása
Győrfi Lajos püspökladányi szobrászművész vezetésével újítják fel a debreceni főtér díszét, a Kossuth-szobrot. Bár az utóbbi napok esős időjárása a munkát némileg zavarta, a kivitelezés végső határidejét ? ami augusztus 19. ? tartani fogják, sőt, a kivitelező szerint ? ha azt az időjárás is megengedi ? várhatóan néhány nappal előbb végeznek.