Hasznos
A Campus egyedülálló ártalomcsökkentő szolgáltatással várja a fesztiválozókat
A július 18-án kezdődő Campus Fesztiválon megjelenő ártalomcsökkentő szolgáltatás lényege, hogy segítse egy olyan szórakozó életstílus kialakulását, amely az örömre, a zenére és az érdemi társas együttlétre fókuszál.
Ajánló
A váradi Népi mesterek vásárára idén is érkeznek debreceni népi iparművészek
Immár 25. alkalommal szervezi meg Nagyváradona Körösvidéki Múzeum, több intézménnyel közösen, a Népi mesterek vásárát. A Rhédey-parkban július 20. és 22. között megrendezésre kerülő eseményre a Románia különböző tájegységeit képviselő kézművesek mellett Magyarországról is érkeznek népi iparművészek, közülük hatan Debrecenből.
Közélet
Folytatódik a nagyváradi magyar épített örökség rehabilitációja
A napokban még be sem fejeződött a nagyváradi Zöldfa (Vasile Alecsandri) utca 3. szám alatti Róth-ház néven ismert műemléképület felújítása, már el is kezdődött a Bémer (Ferdinánd) téren a Kolozsváry-ház rekonstrukciója.
Gazdaság
Debrecenben épül a Krones AG első Németországon kívüli európai gyára
Debrecenben építi fel első Németországon kívüli európai gyárát az italtöltő- és csomagolástechnikában piacvezető német gépgyártó vállalat, a Krones AG. A 15 hektáros üzemi területen 40 ezer négyzetméteres csarnokot építenek fel, ahol 500 embernek biztosítanak munkát, és a jövő év első negyedében a tesztgyártások is megkezdődnek.
Kultúra
Bonnie és Clyde legendás története hamarosan Debrecenben is
Nagy sikerrel mutatták be a Bonnie & Clyde című népszerű Broadway-musicalt a hétvégén Budapesten. Az előadás magyarországi ősbemutatója a Szabad Tér Színház produkciójában, a debreceni Csokonai Színház, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetem együttműködésével jött létre.  A híres-hírhedt gengszterszerelem nem mindennapi történetét szeptembertől már a debreceni közönség is láthatja.