Közélet
Elköltözik a nagyváradi polgármester irodája
Az ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte városháza sem kerülheti el a sorra rehabilitált nagyváradi századfordulós paloták sorsát, ősszel elkezdődik felújítása. Miután visszakapja eredeti szépségét, az épület főbejárati részét, az előcsarnokkal, a díszteremmel és polgármesteri irodával megnyitják a turisták előtt, de ünnepi eseményeknek is helyet ad majd. A polgármesternek pedig a továbbiakban a jelenlegi alpolgármesteri irodában kell majd ?meghúznia? magát.
Kultúra
Vászonra örökítve a sík világa - A 90 éves Hortobágyi Művésztelepet bemutató kiállítás nyílik
Kilencven évvel ezelőtt, 1928-ban, a nagybányaiak és a vásárhelyiek nyomdokaiban, három magyar szellemű művész ? Boromisza Tibor, Káplár Miklós és Maghy Zoltán ? megalapította a hortobágyi művésztelepet.  A most megnyíló, közel 100 műalkotást bemutató tárlat ? festmények, grafikák, fotók, plasztikák ? alkotói között az egykori alapítók mellett, a művésztelepen megfordult több száz alkotó közül a legjelentősebb hazai és külföldi művészek szerepelnek.
Ajánló
Veretes fogatok szemléje Hegyközcsatárban
Ismét vágtáznak majd Érmellék, Hegyköz, Dél-Bihar legszebb fogatai, lovai a hegyközcsatári Kismezőn, a településen megrendezett kettesfogathajtó verseny immár a 18. a sorban.
Ajánló
Népművészeti fesztivál lesz a hétvégén Gyulán, alföldi, partiumi, székelyföldi és bukaresti résztvevőkkel
A népi értékek bemutatása, a néptánckultúra és a népi kismesterségek elismert alkotóinak bemutatása áll az idei gyulai Körös-völgyi Sokadalom középpontjában. Az immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválra  néptáncosok, mesemondók, énekesek és kézművesek érkeznek Gyulára az Alföldről, Partiumból, Székelyföldről és Bukarestből is.
Kultúra
Az 555. kiállításmegnyitó az Euro Foto Art Galériában - magyarországi, szerbiai és romániai művészekkel
1990-ben nyílt meg Nagyváradon, Románia akkor egyetlen állandó fotóművészeti galériájában, az első fotótárlat. Az Euro Foto Art Galériában most, 28 évvel az első kiállítás után, az 555. tárlatmegnyitóra kerül sor, mely a városban zajló nemzetközi fotóművészeti nyári egyetem résztvevőinek 105 munkáját mutatja be.