Közélet
Megkezdődött a Bihar megyei utak aszfaltozása
A Bihar Megyei Tanács idén összesen több mint ötven kilométernyi aszfaltút rendbetételére különített el forrásokat. A rendelkezésre álló keretből nyolc-tíz magyarlakta település komplex burkolatfelújítási munkálatai valósulnak meg.
Ajánló
A Múzeumok Éjszakáján Debrecenben minden életre kel
A tavalyi évben, amikor Debrecen volt a Múzeumok Éjszakájának fővárosa, összesen 60 ezer látogató volt kíváncsi a múzeumi ünnep városi programjaira. Debrecen számos intézménye fogott össze idén is, hogy különleges, ezerszínű éjszakával varázsolja el vendégeit. Megmutatjuk az összes programot!
Értéktár
Felújítják az egykori kereskedelmi akadémiát Debrecenben, Magyar Ház is helyet kaphat benne
Eredeti állapotába állítják helyre az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületét, miután megtalálták az eredeti művészi falfestményeket az épület dísztermében. A város szándéka, hogy az épület a 2020-as évek elejére régi pompájában adjon helyet társadalmi eseményeknek. Egyik helyisége Magyar Ház funkciót kaphat: a Partium értékeinek bemutatásában, továbbá nemzetpolitikai kapcsolatoknak kialakításában és intézményekkel való kapcsolattartásban vehet részt.
Közélet
Nemzetközi fotóművészeti nyári egyetem helyszíne lesz Nagyvárad
 A nagyváradi ?Euro Foto Art? Nemzetközi Egyesület felajánlása alapján, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége úgy döntött, hogy a 2018. évi Fotóművészeti Nyári Egyetem helyszíne Nagyvárad lesz. A június 30. - július 7. között zajló rendezvényen ötven magyarországi, szerbiai és romániai fotós vesz részt.
Szemle
Nagyvárad és Bihar megye kincseiről ír a National Geographic 
Nagyvárad és Bihar megye elfeledett kincsei címmel közöl úti riportot a Magyar nyelvű National Geographic. A cikk szerzője, akit útján dr. Bántó Norbert, a Bihar Megye Turisztikai Célpont Menedzsment Ügynökség igazgatója kísért, többek között a Révi-szorosról, a Zichy- barlang felfedezéséről, a nagyváradi várról és az azt övező legendákról ír.