Közélet
A László Gyula emlékkonferencián tartott előadást Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere
A Szent László Napok nyitónapján tudományos konferenciával adóztak a Nagyváradon elhunyt László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész, történész, képzőművész, egyetemi tanár emlékének. Előadást tartott dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is, aki történelmi áttekintésében azt mondta: Szent László az egyik legnagyobb magyar államférfi volt.
Oradea azi
Zilele Sfântului Ladislau în Cetate: Un weekend plin de distracţie pentru întreaga familie
Zilele Sfântului Ladislau 2018 vor găzdui multe activită?i antrenante, amuzante ?i plăcute adresate copiilor, mamelor, viitoarelor mame ?i familiilor în general, iar cele mai multe dintre acestea sunt reunite sub genericul Ziua Familiei.
Kultúra
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Csokonai Színház
Az elmúlt évadban 363 előadáson több mint 78 ezer nézője volt a Csokonai Színháznak. Az előadásokra 12 és fél ezren váltottak bérletet. A XII. DESZKA Fesztivál és az idén indított MagdaFeszt előadásait csaknem négy-négyezren látták. Ma tartotta évadzáró társulati ülését a Csokonai Színház.
Kultúra
European Music Open: különleges zenei csemegék Nagyváradon
Június 19-24. között harmadik alkalommal szervezik meg Nagyváradon az European Music Open elnevezésű nemzetközi fesztivált, mely tavaly elnyerte a Romániai Zeneszerzők és Zenetudósok Szövetsége Actualitatea Muzicală nevű lapjának díját.
Oradea azi
10 ani cu Ilie Bolojan: Primarul municipiului Oradea şi-a prezentat bilanţul
Cu ocazia împlinirii a 10 ani de mandat, primarul Ilie Bolojan a sus?inut luni, 18 iunie, o conferin?ă de presă în cadrul căreia a mul?umit tuturor colaboratorilor ?i a prezentat bilan?ul celor mai importante proiecte derulate în deceniul scurs de la alegerea sa, în 2008.