Ajánló
The Color Run: már Nagyváradon is indul a Színes Futam
A világ és Románia számos városa mellett, Június 9-én immár Nagyváradon is elrajtol a Színes Futam. ?A bolygó legvidámabb 5 km-es futása? néven is ismert The Color Run egy egyedülálló esemény, mellyel a résztvevők az egészséges életmódot, a vidámságot és az egyén függetlenségét ünneplik világszerte.
Kultúra
Új évad, még a régi környezetben - színvonalas és változatos műsortervet ígér a Csokonai Színház
A Csokonai Színház Európai évadként hirdette meg a 2018/19-es színházi szezont, amelynek repertoárján 14 bemutató szerepel. Komolay Szabolcs alpolgármester bejelentette, a színház jövőre is megrendezi a kortárs drámák seregszemléjét, a Deszka Fesztivált és Szabó Magda írónőre emlékezve a MagdaFesztet is. Gemza Péter, az intézmény új igazgatója elmondta, hogy folytatódik az együttműködés a debreceni Csokonai és a nagyváradi Szigligeti Színház között. Szabó K. István, aki 2015-ig, négy éven át a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezője, művészeti igazgatója volt, idén két darabot is rendez Debrecenben.
Kék hírek
Nagyváradi kommandósok és határrendészek is segítették az embercsempészek elfogását
Három vietnami állampolgárságú, ázsiai bevándorlók illegális Magyarországra, Csehországba és Németországba juttatását segítő embercsempész őrizetbe vételét rendelte el a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség. Az embercsempészek a határsértőket állítólag egy Székelyudvarhely és Budapest között menetrendszerűen közlekedő busz hálófülkéjében bújtatták el.
Kék hírek
Villamos és autóbusz ütközött össze Debrecenben, tizenketten megsérültek
Villamossal ütközött össze egy autóbusz szerda délután Debrecenben központjában, a balesetben tizenketten megsérültek. A rendőrség szakértők bevonása mellett megkezdte a helyszínelést. A baleset következtében megsérült 12 utast és a villamos járművezetőjét a Mentőszolgálat a helyszínen ellátta és kórházba szállította.
Hírsáv
Villamos és autóbusz ütközött Debrecenben délután, tizenketten megsérültek.