Erdélyi énekessel, Partiumban is jól ismert színészekkel készült el a debreceni énekes legújabb klipje

Alig egy hete látott napvilágot a debreceni énekes, Dánielfy Gergely új videoklipje, és máris több mint 120 ezres nézettséget ért el. A dal érdekessége, hogy Gergő a 4S Street frontemberével, Nicuța Alinnal közösen adta ki. A Hazakísérlek című számhoz forgatott videóklip főszereplője pedig Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Csokonai Színház örökös tagja, valamint közreműködik benne a színház két ifjú művésze, a Partiumhoz is kötődő Hajdú Imelda és Csata Zsolt is.  VIDEÓVAL!

Szent László már a várban

Talapzatára került Szent László király lovasszobra, Deák Árpád szobrászművész bronzból készült alkotása a nagyváradi várban, ahol már a nagyközönség is láthatja – derült ki a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye keddi közleményéből. A Csonka-bástya és a fejedelmi palota között felállított alkotás lovon, fején koronával, kezében harci bárddal ábrázolja a lovagkirályt. Deák Árpád korábban elmondta: klasszikus, fenséges, spiritualizált Szent László-alakot igyekezett megmintázni.

Tizenkét bemutató lesz az újjászületett debreceni teátrum új évadában

Tizenkét bemutatóval készül az új évadban az újjászületett Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen. A teátrum szeptember közepén nagyszabású gálával indítja a szezont. “Három éven át tartó munkálatok eredményeképpen ősztől egyedülálló, kétépületes, ötjátszóhelyes színház várja a közönséget. Az intézményt 20 milliárd forintból sikerült megújítani és háromtagozatúvá tenni, a próza és az opera mellé beemelve a táncot” – hangsúlyozta Mátyássy Szabolcs igazgató a színház hétfői fővárosi sajtótájékoztatóján.

A pótfelvételin is rekordot döntött a Debreceni Egyetem – Az oktatási intézmény a határon túliak körében is népszerű

Az idei felvételi során minden eddiginél több jelentkezőt vett fel a Debreceni Egyetem, az általános felvételi eljárásban sikerrel próbálkozók száma meghaladta a nyolcezret. A pótfelvételi eljárást követően, valamint a határon túli jelentkezőkkel és az angol nyelvű szakokra felvételizőkkel együtt várhatóan tizenegyezernél is több elsőéves kezdi meg tanulmányait szeptemberben a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Virágkarnevál idén is ellátogatott Nagyváradra és Bihar megye több településére

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven ebben az esztendőben is ellátogatott a Debreceni Virágkarnevál néhány kocsija Nagyváradra és Bihar megye több településére. A „Nagyváradi virágkarnevál” a Szent László Egyesületnek, az Érmelléki Gazdák Egyesületének, a Magyar Polgári Egyesületnek , valamint a város képviseletében a Nagyvárad és környéke turizmusának népszerűsítéséért felelős APTOR Egyesületnek köszönhetően valósulhatott meg, a Magyar Kulturális Napok keretében. A Bihar Megyei Virágkarnevál rendezvényeit a Partium Alapítvány, az RMDSZ és a Varadinum Alapítvány szervezte.

Harminc éve látható a Golgota a Déri Múzeumban

„Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni”  – így vallott műveiről az alkotó, akinek a múzeum talán legnépszerűbb kiállítóterében, a Munkácsy Teremben láthatók Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális alkotásai. A festmények Krisztus és vádlói konfliktusát, végkifejletként pedig az ige beteljesedését, Krisztus kereszthalálát jelenítik meg. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét. A Jézus életét megörökítő sorozat darabjai első alkalommal 1995. augusztus 25-én, a Déri Múzeumban voltak láthatók együtt.

Új vidámparki attrakció, barokk körhinta várja a látogatókat a debreceni vidámparkban

A korszerű LED világítással felszerelt és mindössze 1500 wattos fogyasztású díszes ringlispíl az észak-olaszországi Montagnana városában több mint 40 éve működő Sopark családi manufaktúra kézműves munkáját dicséri, akiknek eszközei Európa-szerte számos szórakoztatóparkban és szabadidős létesítményben üzemelnek, többek között Monte-Carlóban és a franciaországi Angers városában is.