Gazdaság hírek

Gazdaság
Bihar megyében az első negyedévben 192 cég és magánvállalkozás vált fizetésképtelenné Bihar megyében az első negyedévben 192 cég és magánvállalkozás vált fizetésképtelenné
Az év első négy hónapjában 17,38 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek és egyéni vállalkozók száma Romániában, az előz év azonos időszakához képest - derül ki a romániai Országos Cégnyilvántartási Hivatal most közzétett adataiból. A hivatal jelentése szerint 2.965 vállalkozás lett fizetésképtelen, Bukarest után Bihar megyében van a legtöbb bajba jutott cég.
Gazdaság
Egyetértésben lép fel a nyolc határ menti megye Egyetértésben lép fel a nyolc határ menti megye
Nagyváradon találkozott a Románia-Magyarország Határ Menti Együttműködési Programban (Ro-Hu) részvevő szomszédos négy magyarországi és négy romániai megye - Magyarországról Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád, illetve Romániából Szatmár, Bihar, Arad és Temes - tanácselnöke. A találkozót Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kezdeményezte azzal a céllal, hogy a nyolc megye képviselője egyeztesse az elképzeléseket, valamint hogy konszenzus szülessen a lehívható pályázati összegek arányáról és mértékéről.
Gazdaság
Júniustól tovább tartanak nyitva Nagyváradon a történelmi városközpont boltjai Júniustól tovább tartanak nyitva Nagyváradon a történelmi városközpont boltjai
A történelmi városközpont fejlesztési stratégiájának keretében meghozott rendelet értelmében ez évtől kezdődően a nagyváradi városközpontban lévő boltoknak meghosszabbított órarend szerint kell nyitva tartaniuk. A bővített nyitvatartási programot fokozatosan vezetik be: míg 2018. január elsejétől a belvárosi közélelmezési egységeknek kellett átállniuk az új órarendre, június 1-től a kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet folytató boltoknak is.
Gazdaság
Több mint 76 kilométer közút újul meg az idén Hajdú-Biharban Több mint 76 kilométer közút újul meg az idén Hajdú-Biharban
Összesen 76,4 kilométer utat újítanak fel az idén Hajdú-Biharban - jelentették be a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóságán, Debrecenben. 3,2 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből már megkezdődött a Hajdúnánást az M35-ös autópályával összekötő út, valamint a Püspökladány-Sárrétudvari, Nyíradony-Nyírábrány és a Biharnagybajom-Berettyóújfalu közötti utak felújítása.
Gazdaság
Szekciót nyitott Debrecenben a Német Üzleti Klub Szekciót nyitott Debrecenben a Német Üzleti Klub
Megnyitotta debreceni szekcióját a húszéves magyarországi jelenléttel bíró, több mint 200 német hátterű vállalatot tömörítő szervezet, a Német Üzleti Klub. A klub, mely a bilaterális kapcsolatok értékes eleme, rendszeres lehetőséget kínál tagjainak és vendégeinek, hogy megvitassák az üzleti élet, a politika, a társadalom és a kultúra aktuális témáit.