Közélet hírek

Közélet
Az eredetivel szinte teljesen megegyező formában építik vissza az egykori villamosremízt Az eredetivel szinte teljesen megegyező formában építik vissza az egykori villamosremízt
A nagyváradi városi tanács szeptember 10-i ülésén jóváhagyta a nagypiac felújítására vonatkozó, aktualizált megvalósíthatósági tanulmányt. Mint ismeretes, a nagypiac helyén új, korszerű vásárcsarnok épül, a beruházás határokon átnyúló, Hajdúböszörmény önkormányzatával együtt pályázott európai uniós finanszírozással valósul meg. Az eredeti terv már módosult egyszer, amikor ? a helyi magyarság közbenjárására - ipartörténeti műemléknek nyilvánították a piacon eladótérként szolgáló egykori villamosremízt, így határozat született arról, hogy azt nem bontják majd le, hanem az új vásárcsarnok tervében találnak funkciót számára. Ezt a tervet is felülírta azonban az a júliusi tűz, amelyben az ipari műemlék gyakorlatilag teljesen megsemmisült.
Közélet
Romániában közzétették a településenkénti fertőzési ráta térképét - Nagyvárad a sárga zónához tartozik Romániában közzétették a településenkénti fertőzési ráta térképét - Nagyvárad a sárga zónához tartozik
Romániában az egészségügyi minisztérium közzétette hétfőn az utóbbi két hétben településenként regisztrált koronavírus-fertőzési rátát, ugyanis az iskolák ennek függvényében dönthetik el, hogy a szeptember 14-én induló tanévben hagyományos, online vagy vegyes rendszerben kezdik-e el az oktatást.
Közélet
Környezetvédelmi munkacsoport alakult Debrecenben Környezetvédelmi munkacsoport alakult Debrecenben
A Debrecen 2030 program keretében Papp László, Debrecen polgármestere új környezetpolitikát hirdetett meg, amelynek célja, hogy a város az elkövetkezendő években fenntartható, ?zöld? módon fejlődjön. Ezt az új környezetpolitikát segítendő jött létre az a környezetvédelmi munkacsoport, amelynek tagjai környezet- és természetvédelmi szakemberek, illetve olyan ismert debreceniek, akik szívügyüknek tekintik a város jövőjéért való tevékenykedést. 
Közélet
Erősíti kapcsolatait Debrecen és Győr Erősíti kapcsolatait Debrecen és Győr
Erősíti meglévő jó kapcsolatait Debrecen és Győr, elsősorban a gazdaságfejlesztési, az oktatási és a tömegközlekedési tapasztalatok cseréjével - közölte a két város polgármestere csütörtökön a hajdú-bihari megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Közélet
Trianonhoz kapcsolódó tárgyakat, családi emlékeket vár a Déri Múzeum Trianonhoz kapcsolódó tárgyakat, családi emlékeket vár a Déri Múzeum
A Déri Múzeum a jelenleg is megtekinthető virtuális "Trianon 100" című kiállítását, egyben a trianoni megemlékezést 2021 januárjában a múzeum Zoltai Termében időszaki kiállítással folytatja. Ehhez szeretnék a magyar történelmet, annak tárgyi és írásos emlékeit szerető honfitársaink segítségét kérni.