Közélet hírek

Közélet
Befejeződött a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota külső homlokzatának és tetőszerkezetének újjáépítése Befejeződött a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota külső homlokzatának és tetőszerkezetének újjáépítése
Szinte napra pontosan két évvel azután a tragikus tűzeset után, amelyben súlyos károkat szenvedett a nagyváradi görögkatolikus püspöki palota, Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere és Virgil Bercea görögkatolikus püspök örömmel jelentette be, hogy befejeződött az épület homlokzatának és tetőszerkezetének rekonstrukciója. A külsejében már újjászületett épületet ebből az alkalomból e hétvégére megnyitották a látogatók előtt is: az érdeklődők a belső terekben megnézhetik a tűzben megsérült bútorok, díszítő elemek egy részét, valamint óriáspannókon azt is, hogyan nézett ki egy-egy terem közvetlenül a tragédia után. (GALÉRIA)
⇢
Közélet
Virágkarnevál Debrecenben Virágkarnevál Debrecenben
Ünnepi hangulatban, zászlófelvonással és kenyérszenteléssel kezdődött meg az idei, sorrendben 51. virágkarnevál augusztus 20-án reggel Debrecen főterén. A járványhelyzet miatt idén elmaradt a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása, nem érkeztek külföldi énekesek és táncosok a fesztiválra, de virágkocsik nélkül most sem maradtak az érdeklődők. fOTÓ: MTI/Czeglédi Zsolt
⇢
Közélet
Augusztus 20.: Szent István-szobrot avattak Debrecenben Augusztus 20.: Szent István-szobrot avattak Debrecenben
 "A történelem úgy rendelkezett, hogy nem ünnepelhetünk a Szent István-i Magyarország határai között, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy anyaországi és határon túli magyarok együtt ünnepeljék Európa egyik legrégebbi államisággal rendelkező nemzetének megszületését" - mondta Debrecen polgármestere augusztus 20-án a belvárosi Dósa nádor téren, ahol felavatták az első király egészalakos szobrát. Az eseményen a szobor talapzatán koszorút helyezett el többek között a Bihar Megyei Tanács nevében Szabó József megyemenedzser is.
⇢
Közélet
Elmarad az augusztus 20-i nyilvános Szent László téri ünnepség Nagyváradon Elmarad az augusztus 20-i nyilvános Szent László téri ünnepség Nagyváradon
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete, a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület a járványügyi helyzetre való tekintettel olyan felelősségteljes döntést hozott, hogy nem tartják meg nyilvános keretek között az immár hagyományossá vált augusztus 20-i Szent László téri újkenyér-megszentelést, -megáldást, mivel Bihar megyében a hivatalos statisztikák szerint jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, ezzel együtt a fertőzés veszélye is.
⇢
Közélet
Megújult a debreceni Dósa nádor tér és a Csapó utca Megújult a debreceni Dósa nádor tér és a Csapó utca
A Debrecen 2030 program részeként új sétálóövezetet avattak a belvárosban augusztus 15-én. A hét hónap alatt elkészült fejlesztés keretén belül 11 ezer négyzetméter újult meg a Dósa nádor téren és a Csapó utca egy szakaszán: többek között a téren a város jelenleg legmodernebb ? különleges, burkolatba süllyesztett ? vízjátékát építették meg, a Csapó utcán pedig két sorban összesen 128, modern virágárusító padot építettek. 
⇢