Közélet hírek

Közélet
Szent László ünnepe Nagyváradon és Debrecenben Szent László ünnepe Nagyváradon és Debrecenben
Szent László király, egyházmegyéink védőszentjének ünnepén  június 27-én, szombaton Nagyváradon, a székesegyház előtti téren, Debrecenben pedig a Megtestesülés-templomban, valamint a Szent László Domonkos-templomban tartanak ünnepi szentmisét.
⇢
Közélet
Rendhagyó ballagás a Partiumi Keresztény Egyetemen Rendhagyó ballagás a Partiumi Keresztény Egyetemen
Ebben az évben a kialakult helyzetre való tekintettel rendkívüli tanévzárót tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az ünnepséget a nagyváradi székhelyű felsőoktatási intézmény facebook oldalán lehetett követni. Igét hirdetett Ft. Csűry István püspök, köszöntőt mondott Tolnay István, a Pro Universitate Partium Alapítvány alelnöke, és a hagyományokhoz híven tanévzáró beszédet tartott az egyetem rektora, dr. Pálfi József. 
⇢
Közélet
Bemutatták Debrecen tízéves fejlesztési tervét Bemutatták Debrecen tízéves fejlesztési tervét
A Debrecen 2030 stratégia kettős céllal bír: egyfelől megteremteni a város belső egyensúlyát a gazdaság-közlekedés-jólét-lakhatás rendszerében, másrészt pedig a fejlesztések határon túli, nemzetközi dimenzióit figyelembe véve biztosítani, hogy Debrecen 2030-ra sikeres közép-európai regionális központ legyen - mondta Papp László polgármester a programot bejelentő sajtótájékoztatón. A város történetét évtizedekre meghatározó fejlesztési koncepciót bemutató sajtóeseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott: bár a városra már most sokan úgy tekintenek, mint Kelet-Magyarország és a Tiszántúl központjára, a kormány azt szeretné, ha Debrecen igazodási pontot jelentene a határ túloldalán lévő területeknek is, és egy közös, együttes fejlesztés központjává tudna válni.
⇢
Közélet
Patachich püspök címerét helyezik a nagyváradi püspöki palota homlokzatára Patachich püspök címerét helyezik a nagyváradi püspöki palota homlokzatára
Néhány nap múlva, a külsőleg már felújított nagyváradi püspöki palota homlokzatán fog ékeskedni a püspöki rezidenciának és egyben kulturális központnak szánt ingatlant építtető Patachich Ádám püspök címere, Fekete Tibor képzőművész alkotása, amelynek elkészítése műhelyének több hónapi munkáját vette igénybe.
⇢
Közélet
Papp László: A kölcsönös érdekek mentén Debrecen egyesíteni fogja Szolnoktól Ungvárig, Kassától Nagyváradig a Kárpát-medence észak-keleti térségét Papp László: A kölcsönös érdekek mentén Debrecen egyesíteni fogja Szolnoktól Ungvárig, Kassától Nagyváradig a Kárpát-medence észak-keleti térségét
"Hiszem és vallom, hogyha erős Magyarországot építő kormánya lesz a jövőben is az országnak, akkor Debrecen az évtized végére egy határokon átnyúló erős régió centruma lesz. Egy olyan kelet-magyarországi hídfőállás, amely a kölcsönös érdekek mentén a gazdaság, oktatás, kultúra és közlekedés területén egyesíteni fogja Szolnoktól Ungvárig, Kassától Nagyváradig a Kárpát-medence észak-keleti térségét" - mondta Papp László, Debrecen polgármestere csütörtökön, a Magyar Fájdalom szobránál tartott trianoni megemlékezésen. 
⇢