Közélet
Idén is lesz Bocskai-zarándoklat
Az akció a hajdú múlt ápolása és őrzése mellett a határok fölötti magyar nemzeti egységet is hivatott szolgálni és demonstrálni.
Közélet
Zöldebb lesz Nagyvárad
Szinte egyszerre került nyilvánosságra két parkosítási és egy erdősítési terv. Még az idén, tizenkét hektáron, öt helyszínen kezdődik parkosítás. Korszerűsítik a régi Nagyvásártéri és a Petőfi parkot, a városszéli területeken pedig 65 hektár területet erdősítenek.
Közélet
Megszavazta a SZNT európai polgári kezdeményezésének támogatását a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés
Megtartotta idei első ülését Debrecenben a megyei közgyűlés. A napirendi pontok között szerepelt a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezésének támogatása is. A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a javaslatot.
Közélet
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vasútvonal villamosítása után meglesz a második vasúti kapu a Nyugat felé
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vasútvonal villamosítása és felújítása az egyik legfontosabb vasúti infrastruktúra projekt, jelentette ki Lucian Bode ügyvivő szállításügyi miniszter Kolozsváron, rámutatva, hogy a 7,3 milliárd lej értékű projektet támogató egyezményt írt alá Kolozsvár, Nagyvárad és Arad polgármesterével.
Közélet
Február végéig lehet szavazni a magyar Szabadságfára, melynek gyökereire Nagyvárad földjéből is hintettek
Február 29-ig lehet szavazni az Európai év fája elnevezésű verseny magyarországi jelöltjére, a kaposvári Szabadságfára. A Szabadságfát 1929. április 18-án ültették a magyar történelmi évfordulók emlékére, a csemete a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra, a gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették.