Közélet
Együtt voltunk Nagyváradon ? Debrecenből és környékéről is érkeztek nézők Havasi koncertshowjára
Velünk, a testvérvárossal közösen is átélhették Szent István ünnepét, a virágkarnevál hangulatát és az összetartozás élményét azok a debreceniek, akik hírportálunk közreműködésével, augusztus 21-én Nagyváradra látogattak. A városban tett közös séta, és Nagyvárad virágkarneváli desszertjének megkóstolása után a világhírű magyar zongorista, Havasi Balázs showját élvezhettük együtt a Szent László téren. A szabad ég alatt kialakított nézőtéren, a nagyváradi polgármesteri hivatal meghívását elfogadva, ott voltak Debrecen elöljárói is: Papp László polgármester személyesen is üdvözölte városa velünk érkező polgárait, jó szórakozást kívánva nekik a koncerthez.
Közélet
Táncolt a város - Véget ért a virágkarneváli hét programsorozata Debrecenben
Ötvenedik alkalommal rendezte meg idén a Debreceni Virágkarnevált a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. Az augusztus 14-én megkezdődött és 21-én befejeződött virágkarneváli hét több mint 100 eseményén vehetettek részt az érdeklődők és becslések szerint összességében 200 ezer néző volt kíváncsi Debrecen városának legnagyobb kulturális eseményére. Az augusztus 20-i karnevál közvetítését a közmédia internetes, illetve az M5 és a Duna World televíziós csatornákon is kiemelt érdeklődés kísérte.
Közélet
Húszezer néző előtt tartották meg az 50. Debreceni Virágkarnevál arénashow műsorát, a Karneváléjt!
Teltházas stadion előtt rendezték meg Debrecenben az immár 6. Karneváléjt. A Nagyerdei Stadionban 20 ezer néző előtt Lévai Balázs, televíziós személyiség, producer és kreatív csapata mutatta be Magyarország legnagyobb arénashow műsorát, "Ahogy eddig nem láttad" címmel.
Közélet
Szent István Napja Nagyváradon - Kenyérszentelés, néptánc és népzene a főtéren
A Debreceni Népi Együttes műsorával vette kezdetét ma délután Nagyváradon az immár hagyományosnak mondható Szent István-napi ünnep, melynek legfelemelőbb és leglátványosabb pillanatait - a Magyarok Kenyere-program Bihar megyei záróeseményeként - az új kenyér megszentelése jelenti. A partiumi gazdák búzaadományából készült lisztből sütött kenyerek ünnepélyes megáldására ezúttal is magyar történelmi egyházaink képviselőinek jelenlétében került sor, a megáldott kenyérből a hívek is vihettek a maguk és hozzátartozóik számára. (GALÉRIA)
Közélet
Szent István királyunk előtt tisztelegtek Déri téri domborművénél
Nemzeti ünnepünk és államalapító Szent István napja, augusztus 20. alkalmából Debrecen önkormányzata ünnepi koszorúzást rendezett Szent István király domborművénél, a Déri téren. Az ünnepségen Papp László, Debrecen polgármestere mondott beszédet.