Közélet
Debrecen idén is hozzájárult a Szent László Napok sikeréhez
"A Szent László Napok legfőbb ereje abban rejlik, hogy közösséget hozott létre" ? mondta Zatykó Gyula azon a nagyváradi sajtótájékoztatón, amelyen a szervezők kiértékelték az idén június 24?30. között lezajlott kulturális fesztivált. A főszervező sikeresnek nevezte az idei rendezvényt, és mint mondta, ehhez a sikerhez Nagyvárad testvérvárosa, Debrecen több programponttal is hozzájárult.  
Közélet
Ezekkel az albérletárakkal számolhatnak a leendő debreceni egyetemisták
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően felélénkül a magyarországi albérletpiac, ebben az időszakban számolni kell a bérleti díjak akár 10-15 százalékos emelkedésével is a lakáspiaci szakértők szerint.
Közélet
Az őszi önkormányzati választásokra készülnek a pártok Debrecenben
Miután júniusban a Fidesz-KDNP bejelentette, hogy Papp Lászlót indítja újra a debreceni polgármesteri posztért, kedd délelőtt a pártszövetség helyi szervezete bemutatta  egyéni képviselőjelöltjeit is. Ugyanakkor egy újabb ellenzéki polgármesterjelöltet is bemutattak ma Debrecenben.
Közélet
Augusztusban elkezdődhet a Magheru úti aluljáró építése
Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a műemlékvédő bizottság jóváhagyta a Magheru út alatti közúti aluljáró megépítésének, és a Dacia híd felújításának tervét. A hatékonyabb, gördülékenyebb városi közlekedés megteremtését célzó beruházás kivitelezése jövő hónap elején kezdődik. (GALÉRIA)
Közélet
Érmellékről is szó esik a Város- és Faluvédők Szövetségének konferenciáján, Debrecenben
Debrecenben tartja 38. országos találkozóját július 24. és 27. között a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra), a szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt - közölték a szervezők hétfőn.