Közélet hírek

Közélet
Embert próbáló téli huszárportya Szentjobb környékén ? Hajdú-Biharból, Biharból és Erdélyből is voltak résztvevők Embert próbáló téli huszárportya Szentjobb környékén ? Hajdú-Biharból, Biharból és Erdélyből is voltak résztvevők
Idén immár tizenkettedik alkalommal tartották meg Bihar megyében a hagyományos év eleji Szentjobbi huszárportyát a Szentjobb?Nagykágya?Csokaly?Hegyközszentmiklós?Szentjobb útvonalon. Az eseményre, melynek házigazdája a helyi Huszár Hagyományőrző Egyesület, ebben az évben is eljöttek a partiumi, erdélyi és magyarországi huszárhagyományőrzők. Az embert próbáló, kemény hidegben portyázók között természetesen ott voltak a Hajdú-Bihar megyei huszárok is, akik másnap Szentjobbról egyenesen Debrecenbe vonultak be. Kalandos útjukról Szoboszlai Endre, debreceni huszárkapitány írt - három remek anekdotával fűszerezett - élménybeszámolót.
Közélet
Térjáték és kiállítás nyitotta meg a ?Debrecen ? a szabadság fővárosa? elnevezésű rendezvénysorozatot Térjáték és kiállítás nyitotta meg a ?Debrecen ? a szabadság fővárosa? elnevezésű rendezvénysorozatot
?Debrecen ? a szabadság fővárosa? címmel indult útjára a hétvégén Debrecenben az a fél éven át tartó rendezvénysorozat, amely arra emlékezik, hogy 170 évvel ezelőtt, 1849-ben fél éven át a város volt a nemzet fővárosa. Az események első programjaként, vasárnap délelőtt nagyszabású térjátékkal emlékeztek meg Kossuth Lajos és a Szent Korona Debrecenbe érkezéséről. Délután pedig a Déri Múzeumban ünnepélyes keretek között megnyitották azt az időszaki kiállítást, melynek különlegessége a Szent Korona hiteles, nemes másolata és Kossuth Lajos 1849. január 6-án kiadott debreceni kiáltványának eredeti példánya is.
Közélet
Megérinteni az emberek lelkét nem csupán a templomban lehet, hanem akár egy óriáskeréken is! Megérinteni az emberek lelkét nem csupán a templomban lehet, hanem akár egy óriáskeréken is!
"Lenne kedved néhány kört menni a debreceni Főtéren lévő óriáskeréken egy pap, vagy lelkész társaságában? Kérdezheted őt vallásról, de bármi másról is. Sőt, utána egy forralt bort is megihattok a hüttében. Jól hangzik, ugye?" Ezekkel a gondolatokkal hirdette meg Veres János református lelkész ötlete nyomán különleges eseményét a "Szólj be a papnak Egyesület" és a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. A karácsonyi ünnepkör zárásaként, a Vízkeresztet megelőző napon, január 5-én ennek szellemében telt meg Istent kereső emberekkel a 45 méter magas debreceni óriáskerék 36 gondolája.
Közélet
A legtöbb turista Németországból, Izraelből, Olaszországból érkezett Romániába - Magyarország csak a hatodik A legtöbb turista Németországból, Izraelből, Olaszországból érkezett Romániába - Magyarország csak a hatodik
2018 első tizenegy hónapjában 11,993 millió személy érkezett a romániai fizetővendéglátó szálláshelyekre. Ez 6,4 százalékkal több, mint 2017-ben - közölte a román Országos Statisztikai Intézet. A legtöbb, kereskedelmi szálláshelyeken megszállt külföldi turista Németországból, Izraelből és Olaszországból jött Romániába. Magyarország ebből a szempontból - 151 892 turistával - csak a hatodik.
Közélet
Óriási fejlődés a debreceni Sürgősségi Klinikán Óriási fejlődés a debreceni Sürgősségi Klinikán
Multifunkciós ágyak, komplex monitorrendszer, szívultrahang, digitális kapcsolat a mentőszolgálattal ? tovább fejlődik a sürgősségi ellátás a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Magyarország első önálló Sürgősségi Klinikáján a műszerpark bővítése mellett jelentős humánerőforrás-fejlesztés történt, így jelenleg csaknem száz szakorvos és klinikai szakdolgozó gondoskodik a sürgősségi ellátást igénylő betegekről. A gyorsaság is európai színvonalú: az első, állapot felmérését szolgáló vizsgálat minden beteg esetében 5-7 percen belül megtörténik, a szakemberek mindenkinél három órán belül elvégzik a szükséges vizsgálatokat, és megkezdik a terápiát.