Közélet hírek

Közélet
Zenedoboz Debrecenben Zenedoboz Debrecenben
A Zenedoboz elnevezésű tehetséggondozó pont célja, hogy közösségi térként segítse a diákokat tapasztalatokat szerezni, tanulni és alkotni a zenélés és a könnyűzenei kultúra kísérő tevékenységei (a zenekritikától a zenei menedzsmentig) területein.
Közélet
Túl a világrekord-kísérlet felén ? A Föld minden táján szorítanak Thurzó Zoltánnak Túl a világrekord-kísérlet felén ? A Föld minden táján szorítanak Thurzó Zoltánnak
Ma hajnalban a félidejéhez érkezett Thurzó Zoltán Guinness-rekord-kísérlete ? a nagyváradi zongoraművész az eddigi leghosszabb egyéni zongorajátszás csúcsát szeretné megdönteni. Arról, hogy a művész több mint hatvanórányi ? szigorú szabályokhoz kötött ? játék után hogy érzi magát fizikailag és mentálisan, párját, Kócza Erikát kérdeztük.
Közélet
Advent második vasárnapja a Szent László téren Advent második vasárnapja a Szent László téren
Advent második vasárnapján is nagy szeretettel várja a nagyváradiakat a Szent László téren felállított adventi koszorúhoz a Szent László Egyesület. A második gyertya ünnepi lángra lobbantását december 5-én, 17.30 órától tartják.
Közélet
Megkezdte világrekord-kísérletét Thurzó Zoltán zongoraművész Megkezdte világrekord-kísérletét Thurzó Zoltán zongoraművész
November 30-án, kedden reggel 8 órakor, a magyar, a román és a székely himnusszal rajtolt el Thurzó Zoltán Guinness-rekord-kísérlete ? a nagyváradi zongoraművész az eddigi leghosszabb egyéni zongorajátszás (Longest marathon playing keyboard/piano by an individual) csúcsát szeretné megdönteni.
Közélet
Adventi gyertyagyújtások Debrecenben és Nagyváradon Adventi gyertyagyújtások Debrecenben és Nagyváradon
Három egyház képviselői, valamint Papp László polgármester közösen gyújtották meg vasárnap este az első gyertyát Debrecen adventi koszorúján, majd felkapcsolódtak a belváros ünnepi fényei is. Nagyváradon, advent előestéjén, a székesegyház előtti téren Böcskei László megyés püspök vezetésével az egység ajándékáért imádkoztak katolikus és református fiatalok közösen. Az eseményen részt vett Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke is. A város központjában, a Szent László téren, a Szent László Egyesület is felállította hagymányos adventi koszorúját.