Közélet hírek

Közélet
Vörös színbe borult a Debreceni Református Nagytemplom Vörös színbe borult a Debreceni Református Nagytemplom
A Debreceni Református Nagytemplomot a nemzetközi Red Wednesday alkalmából vörös színnel világították meg november 24-én este, ezzel kifejezve az üldözött keresztyének iránti szolidaritásukat.
Közélet
Honlap és mobil applikáció a Debreceni Zsidó Temetőről Honlap és mobil applikáció a Debreceni Zsidó Temetőről
Az adatbázis az érdeklődők számára is értékes információkat tartogat, hiszen olyan nagyságok nyugszanak ebben a temetőben, mint a Déri Múzeum vagy az egykori Biogal gyógyszergyár alapítói, a város hajdan köztiszteletben álló polgárai, híres rabbik.  
Közélet
Adventi gyertyagyújtás a székesegyház előtti téren Adventi gyertyagyújtás a székesegyház előtti téren
A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség ebben az évben ?Legyél te a fény a sötétben!? címmel imaláncot hirdet, amihez bárki csatlakozhat advent vasárnapjainak előestéjén 18 órakor, amikor fellobbannak a székesegyház előtt felállított adventi koszorú gyertyáinak lángjai.
Közélet
Mostantól virtuális sétát is tehetünk a nagyváradi várban Mostantól virtuális sétát is tehetünk a nagyváradi várban
Nagyvárad polgárai és a város, illetve annak történelmi nevezetességei iránt érdeklődő turisták mostantól látványos virtuális séta segítségével is bebarangolhatják a várat, részletesen megismerkedhetnek annak történetével, építészeti sajátosságaival és információkat kaphatnak a 2010-ben kezdődött és még napjainkban is tartó felújításának egyes szakaszairól is. Mindezt egyelőre sajnos csak román és angol nyelvű tájékoztató szöveg segítségével tehetik meg, de az épületeggyüttes "bejárása" így is nagy élmény. 
Közélet
Megkezdték az ünnepi díszkivilágítás szerelését Nagyváradon ? Idén csak a belvárosban élvezhetjük a karácsonyi fényeket Megkezdték az ünnepi díszkivilágítás szerelését Nagyváradon ? Idén csak a belvárosban élvezhetjük a karácsonyi fényeket
Rénszarvasok, manók, mackók, diótörők, tobozok és egy Mikulás is díszíti majd Nagyvárad belvárosát, az idei téli ünnepeken. A karácsonyi vásárnak helyet adó Szent László (Unirii) téren, a hagyományokhoz híven a város karácsonyfáját is felállítják majd.