Közélet hírek

Közélet
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: az idei máriapócsi egyházmegyei búcsú szónoka és főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: az idei máriapócsi egyházmegyei búcsú szónoka és főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz
Hagyományosan július utolsó vasárnapján, 2021. július 25-én rendezik meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját Máriapócson, melyre több ezer zarándokot várnak szerte az egyházmegyéből, akik gyalogosan, kerékpárral vagy épp autóbusszal érkeznek majd a helyszínre. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka ebben az évben Böcskei László nagyváradi megyés püspök lesz.
⇢
Közélet
Befutott Nagyváradra az Egy vérből vagyunk Befutott Nagyváradra az Egy vérből vagyunk
Péntek délután megérkeztek Nagyváradra az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői. A magyar-román határt átlépve először Borsnál lehetett a futókhoz csatlakozni, akik Nagyváradon, a Körös-part mentén futva érkeztek meg a Partiumi Keresztény Egyetemre, ahová adományként sporteszközöket vittek. Varga Erzsébet Mandy képriportja.
⇢
Közélet
Viharkárok Debrecenben Viharkárok Debrecenben
Csütörtökön az esti órákban Debrecen belvárosát, és főleg a város nyugati részét jéggel és erős széllel érkező vihar sújtotta.
⇢
Közélet
Augusztusig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium Juniorképzésére Augusztusig lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium Juniorképzésére
Augusztus 3-ig várja már több vidéki nagyvárosban ? köztük Debrecenben is ?  fiatalok jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Magyarország legnagyobb tehetséggondozó intézménye Egyetemi Programjának juniorképzésére hirdet felvételt, elsősorban az ősszel első szemeszterüket kezdő egyetemistáknak. 
⇢
Közélet
A nemzeti konzultációban is helyet kap a debreceni oltóanyaggyár ügye A nemzeti konzultációban is helyet kap a debreceni oltóanyaggyár ügye
A vakcinagyártás stratégiai jelentőségű kérdés, hosszú távon határozza meg életünket és védelmi képességeinket, ezért döntött úgy a kormány, hogy a most induló nemzeti konzultációban is helyet kap az oltóanyaggyár ügye - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn Debrecenben, amikor megtekintette az egyetemi innovációs központ épületét, és mellette a leendő oltóanyaggyár területét.
⇢