Közélet hírek

Közélet
Július végén Debrecenben lesz a Csillagpont református ifjúsági találkozó Július végén Debrecenben lesz a Csillagpont református ifjúsági találkozó
A találkozóra több ezer 18 és 35 év közötti fiatalt várnak - mondta Balog Zoltán, megjegyezve, külön öröm, hogy a fiatalok harmada a határon túlról érkezik.
⇢
Közélet
A Szent László Napok lehetett az újrakezdés első kulturális fesztiválja A Szent László Napok lehetett az újrakezdés első kulturális fesztiválja
A Szent László Egyesület 7 társszervező egyesülettel, 4 kiemelt partnerrel és 21 partnerrel együtt több mint 70 eseményt szervezett 8 nap alatt, több mint 10 helyszínen.
⇢
Közélet
Újra szól a Iancu-induló a városháza tornyából Újra szól a Iancu-induló a városháza tornyából
Ha valakinek még nem tűnt volna fel Nagyváradon, a polgármesteri hivatal közleményben tájékoztatott ma arról, hogy június 25-e óta ismét megszólal a városháza tornyában a Iancu-induló.
⇢
Közélet
Az elszármazottak idén is hazatértek Nagyváradra Az elszármazottak idén is hazatértek Nagyváradra
?Különös város ez a Várad, sokan, nagyon sokan elhagytuk, de ő nem enged el, jön velünk, mert aki egyszer magába szívta ennek a varázslatos városnak a szellemiségét, az, bárhol éljen a világban, örökre váradi marad.? E mottó olvasható a ma Magyarországon élő, egykori nagyváradi kardiológus, dr. Kiss András, Az én Váradom című fotóalbumában. Talán ezek a gondolatok tükrözik leginkább azt az érzést, amivel a városból egykor elszármazottak minden évben hazatérnek a Szent László Napokra. Idén dr. Kiss András, Bachner (Harabula) András egykori vízilabdázó, valamint Óss Enikő és Miske László színművészek idézték fel régi, Váradhoz köthető élményeiket.
⇢
Közélet
Közös operaünnep Nagyváradon Közös operaünnep Nagyváradon
Bellini, Verdi, Mozart, Puccini örök szépségű áriáit, közkedvelt operák részleteit hallhatta a közönség a nagyváradi Szent László Napok június 21-i, hétfői megnyitóján, a debreceni Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában. A Debrecen város ajándékaként Nagyváradra érkező Operaünnep című produkció este hét órától kezdődött a Szigligeti Színházban. Az előadás előtt Nagyvárad és Debrecen elöljárói, valamint a Szent László Napok főszervezője mondott ünnepi beszédet. (GALÉRIA)
⇢