Kultúra hírek
Ami öt évvel ezelőtt egy rendhagyó művészeti találkozás ötletének indult, mára a Debrecen és Nagyvárad közötti kulturális kapcsolatok egyik hagyományos programjává vált.
Mi történik, ha egy piros-fehér-zöld lelkű „szörny” megharap egy mélyrománt, aki ettől teliholdkor vérmagyarrá változik, és egyszer csak neki is fájni kezd Trianon? Meddig fokozható a nemzeti ellentétekből fakadó kínos helyzet, ha egy román kistelepülés polgármestere a falunapi színielőadásban éppen magyar beosztottjára osztaná Avram Iancu szerepét? Mi van akkor, ha a rémálom valósággá válik, és az egyszeri székely apa egyetlen leánya azzal állít haza, hogy beleszeretett egy bocskorosba? És vajon túléli-e a sokkot egy büszke román, ha kiderül róla, hogy valójában félig „unguroaică”, azaz magyar nő?
Zerkovitz Béla örökzöld operettje, a Csókos asszony új életre kel a debreceni Csokonai Színház színpadán. A produkció rendezője Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője, a szereplők között pedig művészvendégként Molnár Júliát is láthatja a közönség. A jól ismert slágerek mellett három olyan Zerkovitz-dal is megszólal, amely az elmúlt évszázadban még nem hangzott el a darabban.
Az Isten nekünk háttal és a Győzelem a felhők felett című történelmi regények után elkészült Vetési Tamás író-történész harmadik kötete is. Az Egy birodalom halála című történelmi kémregény és krimi egyik helyszíne Nagyvárad, a kötet borítóján pedig a város egyik ikonikus épülete, a Fekete Sas Palota korabeli képe látható. A regényt október 8-án mutatják be a debreceni Partium Házban, ez alakalomból kérdeztük a szerzőt a nagyváradi kötődésről.
Október 9-én Nagyváradon rendeznek szakmai konferenciát a rövidfilmekről, a médiaértésről és a digitális médiahasználatról a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle keretében. A Partiumi Keresztény Egyetemen tartott program a rövidfilmek változó szerepét és a digitális médiakörnyezet aktuális kérdéseit vizsgálja.