Sport hírek

Sport
György József a debreceni jégkorongcsapat új vezetőedzője György József a debreceni jégkorongcsapat új vezetőedzője
Kedden a szakmai munkáért felelős David Musial és a klub közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. A vezetőség nem tétlenkedett, máris megtalálta a cseh tréner utódját. A 43 éves György Józsefnek nemcsak az lesz a feladata, hogy az első gárda minél sikeresebben szerepeljen, hanem a tehetségek fokozatos beépítése is a célok között szerepel. Az új szakvezetőt ma sajtótájékoztatón mutatták be a média képviselőinek.
Sport
Joan Carrillo lett a Debreceni VSC vezetőedzője Joan Carrillo lett a Debreceni VSC vezetőedzője
A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy másfél éves szerződést kötöttek a spanyol trénerrel, aki számára nem ismeretlen a magyar élvonal, hiszen 2011-től Paulo Sousa segítőjeként Székesfehérváron dolgozott, a 2014-2015-ös szezonban pedig már vezetőedzőként segítette bajnoki címhez az együttest.
Sport
Elindult a Mozdulj, Debrecen! mozgalom Elindult a Mozdulj, Debrecen! mozgalom
A mozgalom első napján több mint kétszázan vettek részt a szűréseken és a tornákon. Debrecen önkormányzata a város polgárai egészségének megóvása érdekében indította el a kezdeményezést, amely a közösségi házakban és kondiparkokban egyaránt várja a mozogni vágyókat 2021. október 26-tól.
Sport
Hivatalosan átadták a megújult Főnix Arénát Hivatalosan átadták a megújult Főnix Arénát
A 2002-ben épült Főnix Csarnok átfogó felújításon esett át 2021-ben. A létesítmény a korszerűsítés következtében készen áll a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek megrendezésére és az azt megelőző rövidpályás gyorskorcsolya világkupa-fordulóra is ? hangzott el az átadó ünnepségen október 20-án.
Sport
Velopark épül Debrecenben Velopark épül Debrecenben
Elkezdődött a pallagi velopark kialakítása. A BMSK Zrt. három ütemben valósítja meg a verseny- és hobbikerékpárosok számára profi körülményeket biztosító pályák építését. A részletekről a helyszínen számoltak be 2021. október 12-én a beruházó, a város, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség képviselői.