Közélet
"Püspök Úr, mit csináltál szilveszterkor?" ? Gyerekek kérdezhettek a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspökétől "Püspök Úr, mit csináltál szilveszterkor?" ? Gyerekek kérdezhettek a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspökétől
Gyerekszáj címmel, új rovatot indított útjára közösségi médiacsatornáján a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye. A régiónkban egyedülálló rovat célja, lehetőséget adni a gyerekeknek arra, hogy a nagyváradi római katolikus püspöktől megkérdezhessék mindazt, ami őket a leginkább foglalkoztatja, és amit esetleg személyesen eddig nem mertek megkérdezni.
Közélet
Új, korszerű és környezetbarát bölcsődéket építenek Nagyváradon Új, korszerű és környezetbarát bölcsődéket építenek Nagyváradon
Két új, összesen 150 kisgyermek befogadására alkalmas bölcsőde épül Nagyváradon, Cséffán pedig új sportcsarnokot építtet a minisztérium, a két beruházásra több mint 45 millió lejt hagyott jóvá a szaktárca ? jelentette be Cseke Attila román fejlesztési miniszter.
Ajánló
Januári Kulisszák a Finálé színművészeivel Januári Kulisszák a Finálé színművészeivel
A Finálé című előadás színművészeit látja vendégül Ráckevei Anna, a Kulisszák háziasszonya január 6-án 18 órától a debreceni Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében. A beszélgetőműsorban a Finálé valamennyi szereplője részt vesz, így Gelányi Imrét, Herczeg Tamást, Mercs Jánost, Réti Adriennt, Tolnai Hellát és Wessely Zsófiát is hallhatják az érdeklődők a darabról, illetve arról, hogyan dolgoztak a színházi szakma jelentős alkotójával, Pass Andrea drámaíróval, rendezővel.
Ajánló
Mester és tanítványai ? új fotóművészeti tárlat nyílik Nagyváradon Mester és tanítványai ? új fotóművészeti tárlat nyílik Nagyváradon
Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület, a Körösvidéki Múzeummal közösen, a bukaresti Summit Agro Kft. támogatásával, egyedi nemzetközi fotóművészeti eseményt szervezett Nagyváradon. Az országos premiernek számító tárlatot a Tóth Isván AFIAP, ESFIAP nagyváradi fotóművész vezetésével tartott  fotótechnikai  és fotóművészeti tanfolyam 71 végzősének, illetve workshopok résztvevőinek alkotásaiból állították össze. Az alkotók fotóival együtt állítja ki egy képét Tóth Isván, a tanfolyamok szervezője, előadója is.
Közélet
Újév alkalmából Debrecen és Nagyvárad polgármesterei a városaik lakóit köszöntötték Újév alkalmából Debrecen és Nagyvárad polgármesterei a városaik lakóit köszöntötték
Papp László, Debrecen polgármestere video-üzenetben, Nagyvárad polgármestere, Birta Florin pedig Facebook-üzenetben köszöntötte újév alkalmából a városok lakóit. Mindketten összefoglalták 2021 nehézségeit és megvalósításait, és ismertették az új évben várható fejlesztéseket.