A nap képe
Állatok karácsonya Nagyváradon is Állatok karácsonya Nagyváradon is
Akárcsak az elmúlt esztendőkben, idén is megtartották a Nagyváradi Állatkertben az állatok karácsonyát, mely ezúttal több napon át tartott. Az ebben az időszakban az intézménybe látogató gyerekek nem csak az állatok megajándékozásában segédkezhettek a Mikulásnak, de maguk is kaptak apró meglepetéseket, pónilovagolhattak és nyereménysorosoláson is részt vehettek.
Gazdaság
Milliárdos sütőipari beruházás készült el Debrecenben Milliárdos sütőipari beruházás készült el Debrecenben
Kilenc hónap alatt elkészült a Hajdúsági Sütödék-csoport debreceni új üzeme, a csaknem egymilliárd forintos beruházást 800 ezer euró európai uniós támogatás felhasználásával valósították meg - közölte a cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.
Gazdaság
Kihirdették a Debreceni Nemzetközi Repülőtér tervpályázatának nyerteseit Kihirdették a Debreceni Nemzetközi Repülőtér tervpályázatának nyerteseit
A tervpályázatra 7 pályamű érkezett, a Bíráló Bizottság egyhangú döntéssel választotta ki a legjobb ötleteket, amelyeket sajtótájékoztatón mutattak be 2021. december 23-án.
Campus
Már lehet jelentkezni a magyarországi, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre Már lehet jelentkezni a magyarországi, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre
December 23-ától lehet jelentkezni a 2022 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre. A felvételizők az E-felvételi rendszerben jelentkezhetnek alap- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre, és legfeljebb hat helyet (hármat díjmentesen) jelölhetnek meg 2022. február 15-ig.
A nap képe
Nagyvárad anno ? kicsiben Nagyvárad anno ? kicsiben
A 20. század eleji Nagyváradot is megidézi az a makettkiállítás, mely a város ikonikus épületeit vonultatja fel ? kicsiben.