Ajánló
Régi hagyomány új köntösben ? Újraindul az Egyháztáji vásár Debrecenben Régi hagyomány új köntösben ? Újraindul az Egyháztáji vásár Debrecenben
Helyi összefogásnak köszönhetően újraindul az Egyháztáji vásár Debrecenben. Mostantól a belvárosban minden hónap harmadik szombatján helyi termelők és kézművesek termékei közül válogathatnak kedvező áron az érdeklődők. Az első vásár április 17-én délelőtt 9-12 óra között kerül megrendezésre.
A nap képe
15 új busszal gazdagodott Nagyvárad járműparkja 15 új busszal gazdagodott Nagyvárad járműparkja
Hat hónappal a szerződésben előírt határidő előtt, a hétvégén megérkezett Nagyváradra az utolsó 9 Mercedes Citaro Hybrid autóbusz is, abból a 15-ből, amelyet az önkormányzat uniós támogatásból vásárolt. Az új járműveket a Szent László téren, sajtótájékoztató keretében mutatták be.
Közélet
A kelet-magyarországi régió együttműködési lehetőségeiről egyeztettek A kelet-magyarországi régió együttműködési lehetőségeiről egyeztettek
Papp László, Debrecen polgármestere Varga Judit igazságügyi miniszterrel egyeztetett ma többek között a Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem együttműködéséről, a Creative Region ? Határtalan Fejlődés Programról és az Áldozatsegítő Központ létrehozásáról Debrecenben.
Kultúra
A magyar költészet napját ünnepelte a Szigligeti Színház A magyar költészet napját ünnepelte a Szigligeti Színház
A Költészetnapi verstelefon második kiadásával, illetve gyermekek által írt költeményekből készült versvideó-sorozattal ünnepelte április 11-én a magyar költészet napját a nagyváradi Szigligeti Színház. A pandémia miatt immár második alkalommal költöztek az éterbe a Szigligeti Színház költészetnapi megmozdulásai, amelyben a Szigligeti és a Lilliput Társulat is kivette részét.
Közélet
Felújítják a nagyerdei Aquaticum élményfürdőt és a régi uszodát Felújítják a nagyerdei Aquaticum élményfürdőt és a régi uszodát
Megújul és sok új élményelemmel gazdagodik a csaknem 20 éves debreceni nagyerdei Aquaticum mediterrán élményfürdő. Papp László polgármester, a most lezárult tervpályázat eredményét bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a 2003-ban átadott élményfürdőt a Kisfaludy turisztikai program keretében újítják fel, három új medencét és két új csúszdát is kialakítanak az óriáskupolában.