2026. szeptember 06.

A magyar költészet napját ünnepelte a Szigligeti Színház

A magyar költészet napját ünnepelte a Szigligeti Színház

A Költészetnapi verstelefon második kiadásával, illetve gyermekek által írt költeményekből készült versvideó-sorozattal ünnepelte április 11-én a magyar költészet napját a nagyváradi Szigligeti Színház.  A pandémia miatt immár második alkalommal költöztek az éterbe a Szigligeti Színház költészetnapi megmozdulásai, amelyben a Szigligeti és a Lilliput Társulat is kivette részét.

Közel kilencven néző, köztük kolozsvári, marosvásárhelyi és budapesti színházbarátok jelentkeztek a Költészetnapi verstelefon második kiadására, amelynek kapcsán kedvenc magyar költeményeikkel köszöntötték személyesen a jelentkezőket a Szigligeti Társulat tagjai. A személyre szabott telefonhívások alkalmával kortárs és klasszikus versek is elhangzottak, többek között Ápriliy Lajos, Kosztolányi Dezső, Ady Endre vagy Jónás Tamás tollából, a Szigligeti Társulat színművészei tolmácsolásában.

A Lilliput Társulat március elején hirdetett verspályázatot, amelyre legfeljebb tizennégy éves gyermekek jelentkezését várták. A huszonkét beérkezett pályaműből a Lilliput Társulat bábszínészei készítettek versvideókat, amelyeket április 11-én tettek közzé a Lilliput Társulat Facebook-oldalán. A Ti írtátok, mi elmondjuk versvideó-sorozatot itt tekinthetik meg az érdeklődők.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026