Az Aquaticum Debrecen lett az év wellness fürdője

Az utazó magazin idén is meghirdette közönségszavazását, amelyben a tavalyi esztendő legjobb anyaországi, határon túli és ? idén először -, a diaszpóra magyar turisztikai szolgáltatóira lehetett voksolni. Az év wellness fürdője az Aquaticum Debrecen lett. Az év vidéki étterme pedig a közeli, Derecskei Almavirág.

Egyszerre húsz helyen vetítik le, köztük Nagyváradon is, a TIFF nyitófilmjét

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválnak (TIFF). A jubileumi évfordulóra való tekintettel a seregszemle megnyitóját, július 23-án, pénteken, húsz különböző helyszínen szervezik meg, így Kolozsvár mellett további tizennyolc erdélyi településen, illetve Jászvásáron is levetítik a nyitófilmet, a Szenvedélyes szomszédok című romantikus spanyol vígjátékot.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: az idei máriapócsi egyházmegyei búcsú szónoka és főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz

Hagyományosan július utolsó vasárnapján, 2021. július 25-én rendezik meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúját Máriapócson, melyre több ezer zarándokot várnak szerte az egyházmegyéből, akik gyalogosan, kerékpárral vagy épp autóbusszal érkeznek majd a helyszínre. A 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka ebben az évben Böcskei László nagyváradi megyés püspök lesz.

Újra megnyílt Nagyváradon a gyermekváros

A gyermekváros 2020 március óta zárva tartott. A park egyik épületében mostanáig oltóközpont működött, ám néhány nappal ezelőtt felfüggesztették annak működését. Így, a megfelelő fertőtlenítés után a gyerekek végre ismét birtokba vehetik a játszóteret és a sportpályákat. 

Ringató a debreceni Kortaportán

Milyen hangja van egy pacinak? Hogyan kukorékol a kakas, mit mond a kiskacsa, és vajon mit mekeg a kiskecske? Zenés foglalkozás, zenei nevelés a kodályi elvek alapján 0 és 3 év közötti gyermekeknek, utána pedig szó szerint kézzel fogható ismerkedés a valóságban is az állatokkal. Új helyszínen, egy város széli tanyán várják július 24-én szombaton 10 órától a három évesnél fiatalabb gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket a Ringató foglalkozásra.